Oldalak

szerda, május 27, 2009

Megszenvedi a válságot a húsipar

Idén május közepéig 73 állattenyésztéssel, húsfeldolgozással vagy húskereskedelemmel foglakozó cég ellen indult felszámolás, ezzel az ágazat az örök vesztes építőipar mögé feljött a második helyre. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint a legnagyobb név a bukottak listáján a sertéstenyésztéssel foglalkozó, csaknem 5 milliárdos forgalmú gerjeni Pegano-Pig.

Április végéig 73 húsos cég ellen indult felszámolás Magyarországon. A rendelkezésre álló adatok szerint az állattenyésztők, húsfeldolgozók és -kereskedők közül a gerjeni Pegano-Pig a legnagyobb a maga 4,8 milliárd forintos 2007-es árbevételével. Amint elérhetővé válnak a 2008. évre vonatkozó mérlegek, lesznek ennél pontosabb adataink is - mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
A tönkrement cégek közül még négynek a forgalma haladta meg a 2 milliárd forintot 2007-ben. Bár a Pegano-Pig felszámolása az év elején indult, a többi nagy cégé mind áprilisban vagy májusban, ami azt mutatja, hogy a válság fokozatosan teljesedik ki, és egyre nagyobb cégeket ér el. Az öt nagy közül a Pegano-Pig és a 2,6 milliárdos árbevételű Bácsinnov Agrárinnovációs, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. főtevékenységei között szerepel a sertéstenyésztés, három másik cég viszont már a feldolgozásban illetve a kereske-delemben érdekelt leginkább.
A 2,8 milliárdos forgalmú Hunnia Húsipari Termékgyártó Kft. főtevékenysége a hús-, baromfihús-készítmények gyártása, a 2,7 milliárdos Ko-Bor-Hús termelő fő tevékenységi köre a hús- és húskészítmény-nagykereskedés, míg a 2,1 milliárdos Balaton Húsfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. húsfeldolgozással és tartósítással foglalkozik. „A nagy feldolgozók és kereskedők bedőlése az ágazat legnagyobb problémája, mert ezek a cégek rendkívül sok beszállítóval dolgoznak, így közvetlenül és közvet-ve nagyon sok embernek adnak munkát" - véli az Opten stratégiai igazgatója.
Hasonlóan látja a helyzetet Antal Gábor, a Vágóállat és Hús Terméktanács elnöke, aki szerint semmiféle kormányzati program nem védi meg a tönkremenő magyar cégeket a külföldről érkező olcsó és silány minőségű termékektől, illetve a nagy kereskedelmi láncok erőfölényétől. „Ezek az emberek nem azért kerülnek utcára, mert rossz munkát végeznek, vagy mert nem hatékonyan dolgoznak, hanem azért, mert a mienknél nagyobb támogatottsági szintű országokból származó import kiszorítja a magyar húst a boltokból - állítja Antal Gábor.
Nem szükségszerű, hogy egy-egy cég felszámolása más cégeket is magával rántson - mondja az Opten stratégiai igazgatója, aki szerint néhány ezer forintért ma már online felületen bárki pillanatok alatt ellenőrizheti szerződéses partnerét. A nyers cégadatokat feldolgozó szolgáltatók akár figyelmeztetést is küldenek a megadott cégek helyzetében bekövetkező változásokról, az Egységes Online Követelésnyilvántartó Rendszerben pedig minden lejárt követeléssel kapcsolatos publikus információ megtalálható.

forrás: nol.hu

Nincsenek megjegyzések: