Oldalak

kedd, március 29, 2011

Veszélyben a sertésállomány, tüntetnek az állattartók

Tüntetést tartanak holnap a magyar állat- és sertéstartók a Parlament előtt. A Sertészsövetség honlapján olvasható felhívás szerint a szervezők mindenkit várnak a demonstrációra, "akinek fontos, hogy Magyarországon ne szűnjön meg az állattenyésztés, valamint hogy megőrizzük az amúgy is nehezen fenntartott magyar munkahelyeket."

"Kénytelenek vagyunk demonstrálni, mivel az összes tárgyalási lehetőséget kimerítettük, a Vidékfejlesztési Minisztérium béna kacsaként tehetetlenkedik a problémák megoldásával, ami minden állattartónak több millió forintos kárt okoz hónapró-hónapra" - hangsúlyozza a felhívás. 

A demonstráció kezdeményezői szerint ha nem változik a kormány hozzáállása, több ezer vidéki munkahely szűnhet meg és eltűnhet több százezer sertés a hazai piacról. A sertéstartók nyílt levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, a kormány támogatását sürgetve. Hangsúlyozták, hogy minden egyes sertésen a gazdáknak 6-8 ezer forint veszteségük van. Félő, hogy emiatt a hazai sertésállománynak akár a felét is levágják. A demonstráció végén a tiltakozók petíciót adnak át a vidékfejlesztési tárca képviselőinek - várhatóan disznófejek kíséretében. 

Az állattartók egyebek mellett azért vannak nehéz helyzetben, mert a Vidékfejlesztési Minisztérium eddig nem alkotta meg a szükséges jogszabályokat, ezért a mezőgazdasági termelők nem kaphatnak átmeneti gazdatámogatásokat. A támogatások elmaradása azzal függ össze, hogy a kormány zárolt 19,2 milliárd forintot az agrártárca költségvetéséből.

forrás: nepszava.hu

Nincsenek megjegyzések: