Oldalak

hétfő, március 21, 2011

Eltűnhetnek a szlovák disznók

Az elmúlt nyolc évben jelentősen visszaesett a szlovákiai sertéstenyésztés, mivel veszteséges az állatok tartása – írja az Új Szó című pozsonyi napilap hétfői számában, idézve Andrej Imrichet, a Szlovákiai Sertéstenyésztők Szövetségének elnökét.
Andrej Imrich szerint ha a helyzet nagyon gyorsan nem változik, akkor egyszerűen megszűnhet a szlovákiai sertéstenyésztés, és a piacot átveszik a külföldi tenyésztők. A rendkívül kritikus helyzet szerinte a tartósan alacsony felvásárlói árakkal magyarázható. Szlovákiában az élőállat kilogrammonkénti felvásárlási ára tavaly 1,12 euróra (304 forint) esett vissza.
"A szlovákiai tenyésztők így minden egyes kilogrammon nagyjából 20 centet (55 forint) veszítenek, mivel az egy kilogrammra számított költségeik 1,30 euró (354 forint) körül mozognak. Hosszabb távon ez fenntarthatatlan" – mondta el Imrich, aki szerint az őstermelőknek ilyen helyzetben nincs túl sok választási lehetőségük, ezért vagy csökkentik az állatok számát, vagy teljesen felhagynak a tenyésztéssel.
Az Új Szó által megszólaltatott Andrej Imrich úgy látja, a felvásárlói árak túlzott mértékű csökkentéséhez leginkább az üzletláncok járultak hozzá. Ezek óriási nyomást gyakorolnak a húsfeldolgozókra, hogy minél alacsonyabb áron adják el nekik a termékeiket, amit aztán a feldolgozók áthárítanak az őstermelőkre. 
A környező országokhoz képest Szlovákiában kisebb uniós támogatásban részesülnek a tenyésztők, ráadásul az általános forgalmi adó is magasabb, mint több szomszédos országban.
Szlovákiában a sertésállomány 2002 óta csaknem 900 ezerrel csökkent, és tavaly már csak 687 ezret számoltak össze.
Eközben Szlovákiában folyamatosan nő a sertéshús iránti kereslet, amit egyre inkább a külföldi beszállítók elégítenek ki. A tavalyi kereslet elérte a 180 ezer tonnát, miközben a szlovákiai tenyésztők csak 66 ezer tonnát voltak képesek piacra dobni. Az import  114 ezer tonna volt. Az idén is hasonló adatok várhatóak.
A Szlovákiai Sertéstenyésztők Szövetsége szerint az ágazat megmentéséhez gyors és hatékony intézkedések szükségesek. Az ágazaton segítene, ha a szlovák földművelésügyi tárca felgyorsítaná a sertéstámogatások kifizetését, és az állami tartalékokból gabonát kölcsönözne a tenyésztőknek - írja az Új Szó.
forrás: index.hu
"...A környező országokhoz képest Szlovákiában kisebb uniós támogatásban részesülnek a tenyésztők, ráadásul az általános forgalmi adó is magasabb, mint több szomszédos országban. ...
Eközben Szlovákiában folyamatosan nő a sertéshús iránti kereslet, amit egyre inkább a külföldi beszállítók elégítenek ki. ...
A Szlovákiai Sertéstenyésztők Szövetsége szerint az ágazat megmentéséhez gyors és hatékony intézkedések szükségesek. Az ágazaton segítene, ha a szlovák földművelésügyi tárca felgyorsítaná a sertéstámogatások kifizetését, és az állami tartalékokból gabonát kölcsönözne a tenyésztőknek - írja az Új Szó." 
Valaki másolja a másik mondatait...

Nincsenek megjegyzések: