Oldalak

kedd, március 29, 2011

Minden hízón hat-nyolcezer forintot buknak a tenyésztők

A Magyar Sertéstartók Szövetsége szerdán figyelemfelhívó demonstrációt tart Budapesten, a Kossuth téren. Sákán Antal, a szervezet elnöke elmondta, amennyiben a jelenlegi állapot fennmarad, több ezer vidéki munkahely szűnik meg, és eltűnik több százezer sertés a belföldi piacról.

Figyelemfelhívó demonstrációt tart az abrakfogyasztó ágazatok tarthatatlan helyzete miatt a Magyar Sertéstartók Szövetsége (MSSZ) március 30-án Budapesten.
Sákán Antal, a szervezet elnöke elmondta, más érintett állattartókra is számítanak. Zsótér László, a megyei sertéstartók választmányi elnöke hangsúlyozta, ők nem vesznek részt a demonstráción, de több követeléssel egyetértenek. Például, hogy hozzák meg a piacvédelmi intézkedéseket, és csak akkor járjon állami támogatás, ha itt születik a malac, itt hizlalják, dolgozzák fel a hízót.
— Jelenleg minden sertésen 6-8 ezer forint veszteségük van a gazdáknak — mondta egybehangzóan Zsótér László és Sákán Antal. — Azaz az önköltség kilogrammonként élősúlyban számolva 370 forint, míg az értékesítési ár 300 forint. Emiatt elindult az állományok kivágása, ami akár 1,5 millió sertést, az állomány felét is érintheti.
Az MSSZ követeli azt is, hogy a múlt évi állatjóléti támogatást a sertés- és a baromfiágazatnak azonnal fizessék ki, teljes összegben.
forrás: beol.hu

Nincsenek megjegyzések: