Oldalak

vasárnap, március 06, 2011

A sertéstenyésztők a kormány támogatását kérik

Drágább lehet a sertéshús ára, miután a gazdák kiadásai növekedtek. A sertéstenyésztők utcai tiltakozásokkal fenyegetőznek, ha a kormány nem támogatja őket a finanszírozás lehívásában, az exportok újraindításában, az adósságok átütemezésében és a fordított adózásban.

Gheorghe Caruz a sertéshúst előállító munkáltatók szövetségének elnöke pénteki sajtótájékoztatóján közölte: a gabona árának növekedése miatt a tenyésztési költségek újabb, 60 százalékos növekedésére lehet számítani.

„Ősszel 0,4 lejbe került a kukorica kilója, most egy lej, a búza pedig 0,5 lej volt, most pedig 1,7 lej. Így 6 lejt meghaladja az eltartási költség, miközben a sertés ára élő húsban 4-5 lej kilogrammonként. A következő időszakban az eltartási költség újabb „60 százalékkal nő, emiatt a piaci ár is emelkedni fog”, mondta Cartuz.

Szerinte 50 000 alkalmazott kerülhet utcára, ha a hatóságok nem intézkednek.

A munkáltatói szövetség egy sor javaslatot terjesztett a mezőgazdasági tárca és a kormány elé.

Igazolásokat kérnek a kifizetendő állami támogatásokról, hogy banki hitelt vehessenek fel, szeretnék, ha a 24 százalékos általános forgalmi adóból 18% a termelőnél maradna, az EU tartalékaiból pedig a gabonát az állattenyésztőknek adnák.

Caruz példakén említettem hogy Olaszországban és Franciaországban az áfa egészében a termelőnél marad.

Szeretnék továbbá, ha újraindulna a sertéshús exportja, mivel az elmúlt három évben nem kellett már pestis ellen beoltani az állatokat. Kérik továbbá a tartozások átütemezését, és egy olyan jogszabály kibocsátását, mellyel köteleznék a forgalmazókat, hogy tájékoztassák a vásárlókat, honnan származik a hús.

Követelik továbbá a fordított adózás bevezetését és az adócsalás visszaszorítását, az ellenőrzések fokozását.

„Ha ezeket az intézkedéseket nem hozzák meg, élelmiszeripari katasztrófa fenyeget. Volt olyan javaslat, hogy vonuljunk utcára, és ha kéréseinket nem teljesítik, az ágazatban dolgozó 50 000 alkalmazott meg is teszi ezt”, mondta Caruz.

forrás: erdely.ma

Nincsenek megjegyzések: