Oldalak

szerda, március 23, 2011

OGY - Mezőgazdasági bizottság - áttekintették a sertés- és baromfiágazat válsághelyzetét

A múlt évben világgazdasági és belföldi okok, köztük az extrém időjárás és a hektikus piaci ármozgások miatt nagymértékben megemelkedett az abraktakarmányok ára - hangoztatta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára kedden Budapesten, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén.
Az államtitkár jelezte, míg 2009-ben egy tonna kukoricát 26.500 forintért lehetett kapni, addig a múlt évben ennek az alapvető takarmánynak az ára 60 ezer forint körül mozgott tonnánként. Ez mind a sertés-, mind a baromfiágazatban jelentősen megemelte az önköltséget.
Az önköltségi ár 2009-ben a sertés esetében kilogrammonként 288 forint volt, míg a múlt év elején ez 300 forint fölé ment, majd volt időszak, amikor elérte a 350-400 forintot kilogrammonként.
A baromfiágazat struktúrája ugyan más, mint a sertéstartásé, jelezte a helyettes államtitkár, de a takarmányárak növekedése e területen is mintegy 36 százalékos önköltség-növekedést eredményezett.
Ugyanakkor a felvásárlási árak nem emelkedtek az önköltség növekedésével szinkronban, hanem a 2008-as szinten stagnálnak - tette hozzá Feldman Zsolt. Példaként említette, hogy a hasított félsertés E minőségét az idei év 10. hetében valamivel több mint 301 forintért vásárolták átlagosan, ez pedig önköltség alatti ár.
Annak érdekében, hogy az abrakfogyasztó ágazatok válsághelyzetét megoldja az agrárkormányzat számos intézkedést tett. Az állattenyésztés támogatására mintegy 47 milliárd forint forrás áll rendelkezésre. Ebből a támogatásból az idén 2,5 milliárd forint jut az állati hullamegsemmisítés támogatására, továbbá valamivel több mint 7 milliárd forint az állatbetegségek megelőzésére. Az állatjóléti intézkedések támogatására baromfi esetében az idén 4 milliárdot, míg a sertésnél 6 milliárd forintot fordítanak.
Emellett lehetőség lesz várhatóan egy forgóeszköz-hitelforrás megnyitására is, - erről még tárgyalások folynak a Magyar Fejlesztési Bank és a Vidékfejlesztési Minisztérium szakértői között - amelynek mértéke 15 milliárd forint. Ebből 10 milliárd forintot kaphatnának az állattenyésztéssel foglalkozók. A helyettes államtitkár megemlítette az agrár Széchenyi Kártya által nyújtott lehetőséget is.
Feldman Zsolt megemlítette, hogy az agrárkormányzat úgyis segíteni kívánja a nehéz helyzetben lévő ágazatokban dolgozó gazdálkodókat, hogy rendszeressé tette a másodlagos élelmiszer-ellenőrzést, továbbá az állategészségügyben az úgynevezett mentességi programokat - ezek egy-egy állatbetegségtől való mentesítést jelentik - felgyorsítja.
A helyettes államtitkári beszámolót követően Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy az agrárkormányzat Pató Pál-os módon kezelte a szóban forgó gondokat, ezért a sertéstartók várhatóan március 30-án a Kossuth téren demonstrálnak majd.

forrás: galamus.hu

Nincsenek megjegyzések: