Oldalak

hétfő, március 07, 2011

Malacok lephetik el a Kossuth teret

Malackondát hajtanának a fővárosba a sertéstenyésztő, ha két-három héten belül nem kapnak segítséget a kormánytól. Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke a Hír Televíziónak elmondta: most már hónapok óta olyan veszteségeket szenvednek el a magas takarmányárakon a sertéstartók, amelyeket nem bírnak finanszírozni.

Sákán Antal elmondása szerint egy 150 kocás gazdának havi egymillió a vesztesége. A sertéstartók a takarmány megvásárlásához szeretnének legalább segítséget kapni, hogy legalább vágósúlyig nevelhessék az állatokat és ne kényszerüljenek már a fiatal sertéseket is vágóhídra küldeni. 

– A múlt héten megjelent nyílt levélben segítséget kértünk a miniszterelnök úrtól – mondta el a hírTV-nek Sákán Antal. A szövetség elnöke hozzátette, hogy ha két-három héten belül nem születik érdemi döntés, „akkor azok a sertéstartók, akik nem tudnak mit csinálni a sertéseikkel, fel fognak jönni a Kossuth térre és meg fogják kérdezni a politikusoktól, hogy mondjátok meg, mit csináljunk az állatállománnyal, mert megetetni nem tudjuk őket”.


forrás: hirtv.hu

Nincsenek megjegyzések: