Oldalak

kedd, július 31, 2007

Ön is tart a magas takarmányáraktól?

Most már teljesen bizonyos, amit az év első felében még csak sejtettünk: félelmetesen magas gabona árak lesznek a piacon. Ez természetesen magával hozza a késztáp árának drasztikus emelkedését is. A hízótápok árai már most is 50 forint felett tartózkodnak, és még belegondolni is rossz, hogy hol lesz a teteje az áremelkedési hullámnak.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben a túlélés érdekében?
  1. befagyasztani minden kiadást
  2. befagyasztani minden nélkülözhető kiadást és olyan beruházásokat indítani, melyeknél azonnali megtérüléssel lehet számolni

Remélem, olvasóim között a többség a második megoldást választja.

Már látom, ahogyan a technológiát forgalmazók dörzsölik a tenyerüket, mert itt az ideje az elavult, pazarló etetők cseréjének. És igazuk is van.

Én mégis valami másról szeretnék beszélni, mégpedig a genetikáról, azon belül is csak a takarmányhasznosításról.

A következő táblázatban a legutóbbi atkári fajtaösszehasonlító hízékonysági vizsgálaton szerepelt fajtakonstrukciók eredményei közűl a "hazaiakét" és a RATTLEROW SEGHERSét adom közre:

vizsgált konstrukció

napi súlygyarapodás a hízlalás alatt (g)

1kg súlygyarapodáshoz felhasznált takarmány (g)

"A hazai"

850,64

2.669

"B hazai"

866,11

2.516

RATTLEROW SEGHERS

870,90

2.509

Amint az jól látszik a RATTLEROW SEGHERS hízói a legnagyobb "hazai tenyésztő" vállalkozás sertéseihez viszonyítva ráhízott kilónként 160g takarmányt, míg a második legnagyobbnál 7g-nyi takarmányt tudtak megspórolni.

Mit jelent ez forintosítva?

Ha feltételezzük, hogy a hízlalás alatt az átlagos takarmányár 60 Ft/kg (reméljük megáll ezen a szinten!), akkor egy 1.000 kocás telep esetében, 20.000 hízós éves kibocsátást és 80 kg ráhízást számolva ez a 7 g esetében 672.000 Ft, míg a 160 g esetében 15.360.000 Ft.

Látva ezeket a számokat nem is értem, hogy mire vár az a sok tulajdonos és telepvezető, aki még mindig nem a RATTLEROW SEGHERS terminál kanjait használja? Két dolog jutott eszembe: csodára, vagy állami támogatásra a veszteséges gazdálkodását ellensúlyozandó.

Úgy gondolom, itt az ideje hogy mindenki tegyen valamit az előttünk álló, várhatóan igen nehéz év átvészelése érdekében.
A telepi eredmények javításának egyik lehetséges módja a jelenleg használt befejező kanok lecserélése nagy testtömeggyarapodású, homozigóta stresszmentes RATTLEROW SEGHERS terminál kanokra, melyek kiváló kombinálódó-képességüket már minden hazai genetikán bizonyították.
Aki maga is kíván valamit tenni, nem csak a sültgalambot várja, annak íme néhány telefonszám, ahol érdeklődhet a RATTLEROW SEGHERS terminál kanok után:


Botzheim Tibor: 209-423-845
Kristóf Károly: 203-649-011
központ: 22-454-114; -164


Nincsenek megjegyzések: