Oldalak

kedd, január 18, 2011

VHT: szigorúbb intézkedéseket sürget a szaktárcától

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) a nemrégiben kirobbant németországi dioxinbotrány miatt az események által érintett német tartományokból származó sertéshús-behozatal átmeneti leállítását kezdeményezte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternél - mondta az MTI-nek Menczel Lászlóné, a VHT titkára kedden Budapesten.
    A VHT azért sürget az eddiginél szigorúbb intézkedéseket, mert a dioxinszennyezés miatt a hazai termelők jelentős árveszteséget szenvedtek el az elmúlt napokban. Mindez annál is inkább fontos, mivel maga a botrány nem érintette Magyarországot közvetlenül.
    A szakember közölte: az ügyben érintett német tartományokban a helyzet áttekinthetetlen, a fogyasztók bizalma megingott és emiatt mind a termelői, mind a fogyasztói árak jelentős mértékben csökkentek az Európai Unióban.
    Így a magyar termelőktől is lényegesen alacsonyabb áron vásárolják meg az alapanyagot a feldolgozók mint korábban. Az áresés mértéke kilogrammonként elérte a 10 százalékot, 25-30 forintot. Így az élősertés átvételi ára már nem haladja meg a kilogrammonkénti 300 forintot, ami a 2007-es árszintnek felel meg.
    A VHT-nál úgy vélik: a helyzet javítása érdekében a magyar előállítású húsok fogyasztásának ösztönzésére van szükség. Fel kell hívni a magyar vásárlók figyelmét, hogy elsősorban a biztonságot garantáló hazai előállítású termékeket vásároljanak.
    Menczel Lászlóné mindehhez hozzátette: a KSH adatai szerint évente mintegy 100 ezer tonna sertéshús érkezik az országba, amelynek egyharmada félsertés, kétharmada darabolt hús.
    Annak érdekében, hogy a helyzet érdemben változzék a VHT levelet írt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek és Kardeván Endrének, az élelmiszerbiztonságért felelős államtitkárnak, hogy a tárca rendeljen el szigorúbb nyomon követést a húsbehozatal ügyében, valamint promóciós akcióval segítse a magyar előállítású húsok és hústermékek eladását.
    A szakmaközi szervezet levelében többek között külön marketingkeret - ez legalább 50-70 millió forintot jelentene - meghatározását kéri Fazekas Sándortól a magyar eredetű sertéshús termékek népszerűsítésére és keresletösztönzésére. Emellett javasolja a VHT, hogy minden kereskedelmi egységben a hazai és az import eredetű termékeket jól láthatóan különítsék el egymástól. Továbbá szorgalmazzák azt is, hogy a hatóságok fogyasztóvédő szervezetek ellenőrzéseik során a nyomon-követhetőségi kritériumokat kiemelten kezeljék és amennyiben hiányosságokat tapasztalnak, úgy valóban visszatartó szankciókat alkalmazzanak.
forrás: elemzeskozpont.hu és vht.hu

Nincsenek megjegyzések: