Oldalak

szombat, június 13, 2009

Gabonapiac: már aratnak, de keveset

Az ország legmelegebb vidékein a szokottnál jóval korábban megkezdődött a kalászosok aratása. A kombájnok az őszi árpában kezdték a munkát. Liptai László medgyesegyházi gazdálkodó elmondta, hogy örülnek, ha hektáronként legalább négy tonna körüli szemet sikerül összegyűjteni. Ezt Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára is hasonlóan látja, tekintettel arra, hogy az árpakalászok egy része üres. Az aratás megkezdése utáni első mérlegelések igazolták a korábbi termésbecslést, és az őszi árpánál, mintegy 30 százalékos veszteséget okozhat a szárazság.

A jobb állapotban lévő búzatáblákon segítettek az elmúlt napok esői, ugyanis hiába sárga már a növény, a szemek még hízhatnak az időben érkezett csapadéktól. Az azonban biztos, hogy az idén kevés és drága lesz a szalma, ugyanis az aszályos időben a kalászosok sem nőttek meg. A MOSZ továbbra is tartja korábbi 3,5-3,7 millió tonnás búzaprognózisát. A Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal legfrissebb határszemléje szerint a táblákon kevés a kalász, előzetes becsléseik alapján országosan mintegy 4 millió tonna termés várható, szemben a tavalyi 5,6 millió tonnával.

A kiváló minőségű búzáknál tonnánként negyvenezer forint körüli szinten már megkezdődtek a kereskedők és a termelők közötti ártárgyalások.

szerző: Cz.P.

forrás: nol.hu

Nincsenek megjegyzések: