Oldalak

csütörtök, június 04, 2009

Búzából harmadával kevesebb terem az idén

Az elmúlt napok esői már nem segítettek sokat a kalászos gabonákon, amelyekből 30 százalékkal teremhet kevesebb, mint tavaly. A fideszes Font Sándor katasztrófa-sújtotta megyéknek nyilvánítaná a szárazságtól leginkább szenvedő megyéket, mert így az ottani gazdák számára megnyílna a katasztrófaalap.

Az elmúlt napok esős időjárása sem enyhítette érdemben az aszály okozta károkat, így változatlanul akár 30 százalékos terménycsökkenést is elképzelhetőnek tart az idén a kalászos gabonáknál Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. A szakember elmondta: az ország északi, északkeleti, nyugati és délnyugati részén, ahol számottevő 10-20 milliméter eső esett a kalászosok aratása egy héttel később kezdődhet. Így várhatóan nem lesz szükség kényszeraratásra. Máshol viszont a szárazság tovább rontja a terméskilátásokat. Ezért további esőre volna még szükség. Búzából a GOSZ elnökének becslése szerint várhatóan mintegy 3,5 millió tonna termést takaríthatnak be a gazdálkodók. Ez mintegy kétmillió tonnával kevesebb a tavalyinál. A GOSZ-nál úgy vélik összesen mintegy 5,4 millió tonna kalászosgabona-termés várható Magyarországon.

Vancsura József korábban azt mondta: az aratás előreláthatólag a hónap végén kezdődhet, ám nem zárta ki, hogy az árpát sok helyen már korábban learatják. A GOSZ szerint Magyarországon a vetésterület, így a kalászosoké is, lényegében állandónak tekinthető, 1,6-1,7 millió hektár között mozog évről-évre. Tavaly a kalászos gabona össztermése 7,7-7,8 millió tonna volt, amelyből 5,6 millió tonnát tett ki a búza. Az elmúlt évben jó termést takarítottak be a gazdálkodók, ez mintegy 40 százalékkal volt több az előző évinél. Mindehhez Vancsura József hozzátette: a kukoricának és a napraforgónak is jól jött az eső, ám e két növény termését még idő előtti volna megbecsülni.

Nyilvánítsa katasztrófa-sújtotta megyéknek az aszály által érintett területeket a kormány, hogy a gazdák számára megnyílhassanak a katasztrófa alap forrásai - szorgalmazta Font Sándor (Fidesz) hétfőn Egerfarmoson. Ugyanakkor a rendkívül helyzetre tekintettel szerinte ki kellene tolni a katasztrófaalap feltöltésének június 30-i határidejét, illetve előre kellene hozni a kárenyhítés decemberben lehetséges időpontját. Szintén kompromisszumot jelenthetne, ha átcsoportosítanák a katasztrófa alapba azt a 33 milliárd forintot, amelyet a kormány le kíván vonni az uniós támogatásokat kiegészítő nemzeti forrásokból - tette hozzá.

forrás: nol.hu

Nincsenek megjegyzések: