Oldalak

szerda, augusztus 22, 2007

Négy szakmai szervezet közös, nyílt levele Gráf József Miniszter Úrhoz

Gráf József Miniszter Úr részére
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
1860 Budapest

Budapest, 2007. augusztus 15.

Tisztelt Miniszter Úr!

A Magyar Sertéstartók Szövetsége, a Magyar Húsiparosok Szövetsége valamint a Vágóállat és Hús Terméktanács és a Húscéh tagjai és elnökségei a korábbi évekhez nem hasonlítható aggodalommal tekintenek a következő időszak várható eseményeire, melyek sürgős kormányzati lépések nélkül a magyar állattenyésztés és húsipar drasztikus visszaeséséhez vezethetnek. A takarmányárak várható jelentős megemelkedése, a húságazatban a feketekereskedelem súlyának fokozatos növekedése, a belpiaci kereslet visszaesése, az erős forint okozta export versenyképesség csökkenés együttesen azt eredményezheti, hogy a Kormányzat által mezőgazdasági preferenciaként kezelt magyar állattenyésztés és húsipar súlya nemhogy növekedne, de jelentősen csökkenni fog a következő évben. Ennek közvetlen gazdaság-, foglalkoztatottsági- és külkereskedelem-politikai hatásai az ágazat határain túlmutatnak.
Mindezek figyelembevételével arra kérjük a Kormányzatot, hogy az alábbi területeken tekintse át a gyors és hatékony kormányzati intézkedések lehetőségét és hozzon minél előbb az ágazat egészét segítő, az EU-ban elfogadott eszközök alkalmazásáról szóló döntéseket.
  • A sertéstenyésztők az első félév során keletkezett veszteségeik miatt nem rendelkeznek elegendő forrással takarmányvásárláshoz. Kérjük, hogy tekintsék át, hogy milyen hathatós állami segítség nyújtható a gazdálkodóknak az egyébként is dráguló takarmányok beszerzéséhez!
  • A feketegazdaság mérhetetlen károkat okoz a piaci szereplőknek, ezért elengedhetetlennek tartjuk az illegális szereplők elleni koordinált hatósági fellépés erősítését, a szankciók szigorítását. Javasoljuk, hogy tekintse át a Kormányzat a hús-illetve hústermékek áfájának 20 %-ról 5%-ra való mérséklését. Ez vélhetően nem jelentene a költségvetésnek lényegesen kisebb bevételt,mivel a kieső 15% pont áfát részben kompenzálná a legális piacra „visszakerülő”, korábban a fekete csatornákon mozgó termékekből származó adóbevétel. Egyúttal kérjük, hogy a hatóságok lépjenek fel a maximális büntetéssel azok ellen, akik a fogyasztók megtévesztése, megkárosítása céljából hamis, nyomon-követhetetlen, „fekete árukat” állítanak elő vagy forgalmaznak! Kérjük, hogy ezzel kapcsolatos bejelentésekre tartasanak fent egy ingyenes telefonszámot az élelmiszerbiztonságért felelős hivatalban!
  • Kérjük, hogy tekintsék át a nemzeti takarmány és az állami tartalék fagyasztott félsertés alap létrehozásának lehetőségét!
  • Kérjük, hogy a szaktárca tekintse át a hatósági intézményrendszer által alkalmazott hatósági ellenőrzési és vizsgálati díjak azonnali csökkentésének lehetőségét! ( pl. állatorvosi, húsvizsgálati díjak terén stb.)
  • Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a nemzeti támogatásokat még ez évben teljes összegében tegyék hozzáférhetővé az ágazat szereplői számára.
  • Kérjük, tekintsék át az állami adók és járulékok átütemezésének és halasztott részletfizetésének lehetőségét!
  • Elengedhetetlennek tarjuk, hogy az állattenyésztők számára, a saját termelésből származó biztonságos takarmány-ellátásához, valamint a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő trágyaelhelyezés feltételeinek megteremtéséhez szükséges földterület tartós használatának jogi feltételei megteremtődjenek.
  • Kérjük, hogy magyar termékek eredetvédelme, nyomon követhetősége, minőségbiztosítása céljából a kormány biztosítson forrást az Agrár Marketing Centrumon /AMC/ keresztül a promóciós tevékenységek megkezdéséhez! Ezzel el lehetne érni, hogy a magyar fogyasztó megállapíthassa, hogy melyik a magyar termelő által előállított termék! Kérjük azon termelői és feldolgozói együttműködések támogatását, amelyek tenni kívánnak a Minőségi Magyar Sertéshús Minőségi Márka kialakításáért!

Az aláíró szervezeteknek az a félelme, hogy abban az esetben, ha a fenti kérések nem találnak meghallgatásra, a magyar fogyasztó hamarosan drága, bizonytalan eredetű és jóval gyengébb minőségű import termékeket tud csak vásárolni.

Magyar Sertéstartók Szövetsége,

Magyar Húsiparosok Szövetsége

Vágóállat és Hús Terméktanács

Húscéh

Nincsenek megjegyzések: