Oldalak

csütörtök, augusztus 23, 2007

Az EU megnyitotta kapuját az angliai sertés előtt

Az Európai Bizottság illetékesei ma reggeli találkozójukon úgy döntöttek, hogy augusztus 25-ével megnyitják az Európai Unió kapuit az Angliából származó élősertés és sertéshús előtt.

Ettől a naptól kezdődően a megfigyelési zónán kívül eső területekről szabadon szállítható az élőállat és a hústermék az Unió más tagországaiba.

Ezzel a könnyítéssel egyidőben bizonyos elővigyázatossági intézkedéseket vezettek be Angliában, melyek az állatok mozgatására, állatvásárok megtartására, állatgyűjtők üzemeltetésére vonatkoznak.

Ahogy arról korábban, már többször itt a blogon hírt adtam augusztus elején az angliai Surrey-ben száj- és körömfájással fertőzött szarvasmarha állományt találtak. Az azóta eltelt időben több állományt is kiirtottak, de ezek közül a laboratóriumi vizsgálatok csak egy esetben igazolták a száj-és körömfájás jelenlétét az adott állományban. A járvány felbukkanásának pontos okát mind a mai napig nem tudni, több esetben egy az első fertőzött teleptől alig pár kilométerre található vakcina gyártó üzemet hoztak összefüggésbe (az ott használt vírustörzs nagyfokú egyezőséget mutatott a fertőzött állatokból izolált vírustörzsekkel) a szarvasmarhák megbetegedésével, de a híradásokban bioterrorizmusról is lehetett olvasni. Annyi bizonyos, hogy a betegség következtében Anglia magas állategészségügyi státuszának nimbusza ismételten csorbát szenvedett, és nem csak az Európai Unió országaiból, de a világ valamennyi jelentős sertéstenyésztéssel, illetve fogyasztással rendelkező országából kitiltották az Angliából származó élősertéseket és húskészítményeket. Ennek következtében nem csak presztízs-, hanem komoly anyagi veszteséget is elszenvedett az angol mezőgazdaság.

Nincsenek megjegyzések: