Több sertés, több munkahely

Az Európai Unióhoz legutóbb csatlakozott tíz országban annyival csökkent a sertésállomány az elmúlt másfél évtizedben, mint amennyivel növekedett a régi 15 tagállamban. Gyakorlatilag piacot adtunk, de a termelést folyamatosan átengedtük nekik. Pedig nálunk is lehetne sikeres az ágazat, amely komoly bevételt is hozhatna a nemzetgazdaság számára. 

Mester Károly, a szarvasi Goldfood Kft. termelési igazgatója szerint Magyarországon sajátos helyzet van.

- Gyakorlatilag az állattenyésztők földdel nem nagyon rendelkeznek. Tehát például Dániában vagy Hollandiában a földalapú támogatással, ami két és félszerese a magyarországinak, jelentősen megtámogatják az állattenyésztést is. Így ők a saját takarmányellátásnak köszönhetően lényegesen olcsóbb takarmányárakkal tudnak számolni, mint mi. További probléma, hogy az Európai Unió Magyarországot gabonapuffernek tekinti. Gondolok itt arra, hogy amikor Nyugat-Európában jó a termés, akkor gyakorlatilag nem kell senkinek, s ilyenkor a növénytermesztők – úgymond – „sírnak”. Amikor viszont Nyugat-Európában nem terem, akkor elviszik előlünk a szemestakarmányt, és ezzel olyan állapotot hoznak létre, ami 2007-2008-ban volt. Mindenki tudja, hogy a sertéstartás összes költségéből körülbelül 70 százalék a takarmány részhányada. Volt olyan év, amikor a sertéstartók gyakorlatilag csak a takarmányköltséget realizálták.

- Magyarországon a sertéshús és a sertéstermékek ára 25 százalék áfát tartalmaz, ez Lengyelországban nem így van. 

- Lengyelországban 3 százalék a nyershúsnak az áfája. Látszik, hogy a lengyel vezetés számára fontos a vidék, fontos a vidék megtartó-képessége, és az, hogy a lengyel emberek dolgozzanak. Nálunk az import sertés felülírja a piacot, felülírja a minőséget, a szállítási precizitást és egyebeket is, hiszen bérben levágva, papíron másik országba exportálva, gond nélkül adják el a piacon. Ez a legnagyobb problémája a magyar sertéstartóknak, mert ezzel egyszerűen nem tudunk versenyezni.

- Magyarország ma még alkalmas volna arra, hogy tízmillió sertés röfögjön az ólakban, istállókban. Mit kéne ahhoz tenni, hogyha nem is tíz-, de mondjuk hétmillió legyen ez a létszám?

- Egyszer kiszámoltam, hogy ha Magyarországon újra 6-7 millió sertés lenne, akkor ez 70 milliárd forinttal növelné meg a költségvetési befizetést. Nem mindegy ugyanis, hogy egy ember betesz az államkasszába, vagy kivesz onnan, tehát munkanélküliként eltartott lesz, vagy dolgozóként adófizető. Tehát újra meg kéne teremteni a munkának a becsületét, és újra lehetőséget kéne adni a vidéknek arra, hogy el tudja tartani önmagát.  Vissza kéne adni azt, hogy ezek az emberek, akik az állattenyésztésben dolgoznak az év 365 napján, szombaton, vasárnap, ünnepnapon, hogy ezek az emberek tisztességes bért kereshessenek. Sajnos, a jelenlegi árakkal, amikor kereskedelmi érdekek miatt megy tönkre az országnak az állattenyésztése, ezt nem tudjuk megtenni. Alig tudunk tisztességes bért fizetni, hogy megtartsuk az embereinket. A sertésistállóink rendelkezésre állnak, úgy gondolom, a takarmánybázisunk is. Jelenleg 120 mázsás kukoricák vannak itt, az Alföldön, tehát nem tudom, mi lesz a kukorica ára. Ha nem áll helyre a növénytermesztés és az állattenyésztés 50-50 százalékos aránya, itt tragédia lesz, mert nem tudunk mit kezdeni a kukoricával. 

Mindehhez politikai szándék és akarat is szükségeltetik. Ha munkahelyteremtés címén nem csak az ide települő külföldi cégek, gyárak kapnak majd több tízmilliárd forintos támogatást, hanem mondjuk a magyar agrárvállalkozók is, akkor a hazai sertéságazat is révbe érhet.

forrás: gazdakor.szie.hu

Csak néhány kérdést tennék fel és észrevételt osztanék meg olvasóimmal a cikkel kapcsolatban, melyek több esetben ismerősek lehetnek egy pár nappal korábbi cikkre írt válaszomból:

1. ábra
Kocaállomány eloszlása az EU tagországaiban
1 pont = 1.000 koca

2. ábra
Malac előállítás és szállítás az EU-n belül
a nyilak vastagsága utal a mennyiségre

• A cikk állítása "Gyakorlatilag az állattenyésztők földdel nem nagyon rendelkeznek (Magyarországon). Tehát például Dániában vagy Hollandiában a földalapú támogatással, ami két és félszerese a magyarországinak, jelentősen megtámogatják az állattenyésztést is. Így ők a saját takarmányellátásnak köszönhetően lényegesen olcsóbb takarmányárakkal tudnak számolni, mint mi." Erre csak annyit, hogy a külföldi sertéstelepek jelentős része nem, vagy minimális földterülettel rendelkezik, melyről ha gabonát is termel rajta azt eladja és helyette kész takarmányt vásárol a sertéseinek. Arra hivatkozni, hogy a magasabb földalapú támogatások miatt versenyképesebbek egyhén szólva is megkérdőjelezhető. Ha megnézzük a kocák eloszlását a térképen (1. ábra) látható, hogy az európai sertéstenyésztés zöme a Párizs-Berlin-Skagen háromszögben koncentrálódik. Ebben a régióban sem a talajok minősége, sem a termés mennyisége nem teszi lehetővé, hogy elegendő takarmányt állítsanak elő a sertések számára, így java része a feletetett gabonának más régiókból, sőt egyenesen más országokból származik. Ami miatt a takarmányuk mégis olcsóbb lehet, az a mérhetetlen mennyiségű és féleségű élelmiszeripari melléktermék, illetve azok a tengeri úton nagy tömegben beszállított alapanyagok melyeket felhasználnak a takarmányozás során, s melyekről mi csak álmodhatunk. Szerintem pont az uniós csatlakozást követően alakult ki az a természetes munkamegosztás, amit fiatalkori tanulmányaimból felsejlően mintha komparatív előnyöknek neveztek volna. Hollandiában és Dániában a tenyésztők olcsóbban tudnak malacot előállítani mint a többi tagországban, így például Németország, Lengyelország, Spanyolország, vagy Románia hizlalói megveszik (2. ábra) és meghizlalják őket, mert a hizlalás már ott gazdaságosabb. Természetesen mihelyst a helyi termelők a fuvarköltséggel növelt önköltségen elő tudják állítani a malacot, azonnal megjelennek a helyi kocatelepek, ahogy ez történt például Spanyolországban.
• Nem érthető továbbá az írás azon része sem: "További probléma, hogy az Európai Unió Magyarországot gabonapuffernek tekinti. Gondolok itt arra, hogy amikor Nyugat-Európában jó a termés, akkor gyakorlatilag nem kell senkinek, s ilyenkor a növénytermesztők – úgymond – „sírnak”. Amikor viszont Nyugat-Európában nem terem, akkor elviszik előlünk a szemestakarmányt, és ezzel olyan állapotot hoznak létre, ami 2007-2008-ban volt."  Nem igazán világos, hogy mi a probléma a piac működésével? Ha kevés a termés, akkor felfelé mozdul az ár, ha meg sok terem, akkor lefelé. Természetesen ezeket a kilengéseket lehet tompítani, mint korábban az intervenciós felvásárlással, de a legjobb és legkiszámíthatóbb a termés hazai felhasználása lenne, ehhez pedig hízóra, mégpedig nagyon sok hízóra van szükség, ugyanis a takarmány legnagyobb hányadát a hizlalási időszakban használják fel a sertéstartók. Természetesen a sertéstenyésztésnél maradva, mert bizonyára lehetne számos más megoldást is találni.
• Az ÁFA csalás témája az szerintem kriminalisztikai kérdés, és nemcsak a sertéstenyésztést érinti azt egyértelműen meg kell oldani, de nem a sertéstenyésztőknek, hanem az erre hivatott hatóságoknak.
• Azzal maximálisan egyetértek, hogy növelni kellene valami módon (szerintem bármi módon és bármi áron) a hazai sertésállományt, mert ez jót tenne a gazdaságnak, de itt pontot tennék. Azzal ugyanis, hogy ez kvázi a munkanélküliség megoldására hivatott szociális kérdés legyen ismét, azzal nem értek egyet, és ezt nem is kellene a sertésállomány növekedésétől elvárni, mert a modern gépesített sertéshizlaldákban már alig van szükség kézimunkára. Azzal is vitatkoznék, hogy rendelkezésre állnak-e a sertésistállók, mert szerintem azok amelyek üresen rendelkezésre állnak, azokban jobb nem újrakezdeni a termelést, mert csak a veszteséget gyarapítják, amelyek meg kellenének, azok sajnos nem állnak rendelkezésre. Azt pedig elhibázottnak érzem, hogy a magyar agrárvállalkozót kell támogatni, mert szerintem a magyarországi agrárvállalkozót kell, legyen az bármilyen nemzet szülötte. Ha ide jön, letelepszik, és itt képzeli el a maga és családja boldogulását, akkor igenis támogatni kell, hogy tervei megvalósulhassanak és ezzel mindannyiunk hasznát szolgálja.

Az ilyen cikkekből számomra sugárzik, hogy a hazai sertéságazat meghatározó személyei nem tudják igazán, hogy mit is akarnak valójában. Pontosabban nem tudnak, vagy nem akarnak szembesülni azzal, hogy a '80-as évek elmúltak, és ahogyan azt Hérakleitosz is megmondta: "nem léphetünk kétszer ugyan abba a folyóba, mert minden folyik és semmi sem áll". A jelenlegi helyzetre kellene megtalálni a jelenlegi megoldásokat, melyek a jövőbe vezetnek és ezek biztosan nem a múlt ködéből fognak előbukkanni. Talán el kellene döntenünk, hogy mit kívánunk tenni? Akarunk-e ismét állománynövekedést, vagy megelégszünk a jelenlegi önellátást is szűkösen fedező szinttel. Ha növekedni akarunk, akkor bizony néhány békát le kell nyelnünk, mint például a malacbehozatal növekedése, a külföldi befektetők megjelenése, a keményebb hazai versenyhelyzet. Ha pedig megelégszünk a jelenlegi állapottal, akkor el kell fogadni, hogy a mezőgazdaság peremvidékére szorulunk, és nem mi, hanem nekünk diktálnak. Erre mondják, hogy kurvának lenni és szűznek is maradni az egyszerre nem megy. El kellene döntenünk végre, hogy mit választunk. Egy dolgot viszont nem úszhatunk meg, mégpedig a termelési eredményeinket országos átlag szintjén javítani kell, mert az emlegetett országokban sokkal jobb telepi mutatókkal dolgoznak a versenytársaink.

Az idézett adatok és térképek az Eurostat 2009 novemberében kiadott sertéstelepi statisztikájából származnak, melyet ide kattintva lehet teljes terjedelmében elolvasni.