Lesz-e újra ötmillió sertés az országban?

Volt olyan időszak az országban, amikor a maga 9 millió körüli számával majd minden magyar lakosra jutott egy sertés. Csakhogy, sorsukat a disznók sem kerülhették el, ők is a hazai állattartás lejtőjére kerültek. Magyarországon az utóbbi két évtizedben a korábbi egyharmadára esett vissza a sertések száma. A csökkenő támogatások, a sertéshús feketepiaca, az olcsó import mind-mind hozzájárultak a leépüléshez, mégis akadnak, akik szívügyüknek tekintik a minőségi magyar sertés fennmaradását. 

A Goldfood Kft. 1994-ben alakult, de szarvasi telepén már 1970 óta folyik sertéstenyésztés, tudtuk meg a társaság termelési igazgatójától, Mester Károlytól.

- Ezen a 800 kocás sertéstelepen nagyfehér kocaállomány van, illetve most indítunk el egy magyar lapály törzstenyészetet is. A telepen először a minden követelménynek megfelelő állategészségügyi feltételeket teremtettük meg. Körülbelül hét évvel ezelőtt indítottuk el a komoly tenyésztési munkát, Finnországból, illetve Ausztriából hoztunk tenyészállatokat. A telep magas állategészségügyi státuszú, tehát a négy jól ismert sertésbetegségen kívül még további 8-10 betegségtől mentesek vagyunk. Tenyészállatot szeretnénk eladni, szűz kocasüldőket, illetve kanokat. Ilyen állatokat már exportáltunk Oroszországba, Szerbiába, Ukrajnába. Amit nem tudunk eladni, az vágóhídra kerül, részben a sajátunkéra.

- Magyarországon, ahol a ’90-es évek óta harmadára esett vissza a sertéslétszám, ellentétben Lengyelországgal, ahol 15 százalékkal emelkedett, milyen a tenyészállat előállítók helyzete?

- Biológiai alapok nélkül nincsen állattenyésztés. Több száz éve védik őseink a magyar állattenyésztést, sajnos az utóbbi 10 évben jelentősen romlottak a tenyésztők esélyei. A PRRS miatti piacvesztés következményeként több telep is tönkrement, ezért csak reménykedünk, hogy egyszer ebben az országban újra lesz 5-6 millió sertés. Ezt törzstenyészetek nélkül nem lehet megvalósítani. 

- Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a holland, dán és német sertéstenyésztők célja, hogy a nagyobb szakmai felkészültséget igénylő tenyésztés és szaporítás maradjon Nyugat-Európában, míg a nagyobb környezetterheléssel járó hizlalás történjen itt Magyarországon, a saját tulajdonukban lévő telepeken.

- Hizlalni mindenki tud – mondja a termelési igazgató. - A tenyésztés, illetve a szaporítás az, ami ennek a szakmának a nehézsége. Ebben Magyarországnak vezető szerepe lehetne Közép-Európában. A magyar sertéstenyésztésben olyan nevek voltak a régmúltban is, meg a közelmúltban is, mint Anker Alfonz, vagy Csire Lajos. Országunknak még mindig jó híre van a sertéstenyésztésben, egészen Oroszországig.

Nekünk lehetőségünk ma is lenne itt Közép-Európában, mert kihasználhatnánk a jó genetikát, a kontinentális klímát, a magas szintű tenyésztői munkát. Ehhez azonban támogatni kellene a tenyésztést. Az állam mindig kivette a szerepét a tenyésztés-támogatásból. Jelenleg azonban nincsen támogatás, sőt, akár az állatjóléti támogatást nézem, akár a 148-as rendeletet vagy a gyógyszertámogatást, gyakorlatilag sújtva van a tenyésztés. Például egy tenyészkanra nem tudunk igénybe venni állatjóléti támogatást, de a kocasüldő előállításnál sem a gyógyszertámogatást. A jelenlegi agrárszabályozás szinte bünteti a magyar sertéstenyésztőket.

forrás: gazdakor.szie.hu

Nem mintha utaznék a Gazdakör cikkeire, és minden tiszteletem a Goldfood Kft vezetésének, és innét kívánok nagyon sikeres szakmai munkát számukra, de ebben a cikkben is számos érdekes adattal és gondolattal találkoztam:

1. Nem tudom, hogy honnét származik az az adat, mely szerint "Magyarországon, ahol a ’90-es évek óta harmadára esett vissza a sertéslétszám, ellentétben Lengyelországgal, ahol 15 százalékkal emelkedett", de kíváncsi lettem, hiszen évek óta arról szólnak a híradások, hogy a lengyeleknél nem csökken, de zuhan a kocaállomány, így felkerestem a lengyel statisztikai hivatal weblapját és kikerestem, hogy mi a valóság. Az ottani adatok alapján 1999-ben az országban 18.223.864 darab, míg 2009-ben 14.252.509 sertés volt található (-21,8%). A kocaállomány tekintetében ugyan ez az adat 1999-ben 1.703.416, míg a tavalyi évben 1.360.812 darab volt (-20,1%).
2. A fenti cikkben a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületé-nek  elnökségi tagja így nyilatkozik: "Körülbelül hét évvel ezelőtt indítottuk el a komoly tenyésztési munkát, Finnországból, illetve Ausztriából hoztunk tenyészállatokat."  Ha ez igaz, mármint, hogy a komoly tenyésztői munkához külföldről kell tenyészállatot behozni, illetve onnantól komoly a tenyésztői munka, mikortól külföldi tenyészállatot hoznak be, akkor miért próbálnak mindenütt gáncsot vetni a külföldi tenyésztő vállalkozásoknak? Mi a különbség? A cikk, és számos tapasztalat alapján megállapíthatjuk, hogy mindenki külföldről szerzi be a tenyésztéshez szükséges alapanyagot, legyen szó élő állatról vagy spermáról. Talán annyi, hogy van, aki szisztematikusan építkezve, folyamatosan tartva a kapcsolatot a genetikai fejlesztéseket végző külföldi anyavállalattal javítja a telepén termelő állomány genetikai hátterét, míg mások időnként bele-belekapnak, és a megfáradt tenyészállomány tuningolására vásárolnak egy-egy jónak mondott külföldi tenyészkant.
3. Az összeesküvés elmélet tipikus példája: "Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a holland, dán és német sertéstenyésztők célja, hogy a nagyobb szakmai felkészültséget igénylő tenyésztés és szaporítás maradjon Nyugat-Európában, míg a nagyobb környezetterheléssel járó hizlalás történjen itt Magyarországon, a saját tulajdonukban lévő telepeken." Holott arról van szó, hogy míg külföldön egy köbméter hígtrágya szakszerű megsemmisítése 15 Euró, addig itthon ezt jóval olcsóbban meg lehet oldani, úgy hogy a kivitt szervesanyaggal a talajaink kultúrállapotát is jobban lehetne javítani, mint a manapság sokkal elterjedtebb műtrágyázással. Arról már nem is beszélnék, hogy milyen jó is lenne a növénytermesztőknek, ha az itthoni hizlaldákban röfögő sertések milliói ennék meg, évente kiszámítható mennyiségben a megtermelt gabonát, és nem kellene azt drága pénzen messzi tengeri kikötőkbe fuvarozni. Az sem mellékes tény, hogy egy számottevő hízóállomány milyen jelentős húzó erő lehetne a hazai takarmány-, vágó- és feldolgozóiparnak, és hogy mennyivel több hozzáadott értéket lehetne realizálni így a sertéságazatban. Arról sem beszélek, hogy ez az egész malacturizmus egészen addig működik, míg nem lesz olcsóbb itthon előállítani és a hizlaldáknak eladni a malacot, megspórolva azt a 3-4 Eurós malaconkénti fuvarköltséget, melyet az ideszállításuk jelent. Itt semmi más sem történik csak működik a piac. Ha a cikkben hivatkozott magas szintű tenyésztői munkának és jó genetikának köszönhetően a hazai tenyésztők sokkal jobban fognak termelni, így olcsóbb önköltségen fogják majd előállítani a malacokat, mint külföldi konkurenseik, biztosak lehetnek benne, hogy mindenki tőlük fog vásárolni, mert senki sem lesz oly botor hogy ugyan azt a minőséget drágábban vegye meg. Hangsúlyozom, ugyan azt a minőséget!
4. Ami számomra meglepő volt a cikkben az a másik megbecsülésének a teljes hiánya: "Hizlalni mindenki tud – mondja a termelési igazgató. - A tenyésztés, illetve a szaporítás az, ami ennek a szakmának a nehézsége." Volt olyan kollégám/főnököm, akit saját elmondása szerint kissé csacskának nézték a szakmában, amikor egy neves cég tenyésztési igazgatói posztját otthagyta egy több tízezres hizlalda igazgatása miatt. Pedig az ugyan olyan precizitást, és szakértelmet igényel, mint maga a tenyésztés (bocsánat szaporítás, mert itthon az folyik). Én nem tennék különbséget a két munkafolyamat nehézsége között. A magam részéről erősen hiszek abban, hogy ha itthon ismét 5.000.000 sertést szeretnénk látni, akkor első körben hizlaldákat kell(ene) építeni/fejleszteni. Ez kevesebb pénzből, gyorsabban megvalósítható. Második körben pedig, ha a feltételek alkalmasak, jöhetnek az ezeket alapanyaggal kiszolgáló tenyésztelepek. 

Egy kis módosítással a cikk 1 megállapításával azonban a legmesszebbmenőkig egyet tudok érteni "A jelenlegi agrárszabályozás szinte bünteti a magyar sertéstenyésztőket." Hiszen ha valaki a határ túloldalán tart fent tenyésztelepet és onnét hordja be a hibrid (vagy fajtatiszta) tenyészkocasüldőket, azt mindenféle MGSZH általi ellenőrzés nélkül megteheti, nem kötelezik egy a tesztek kimenetelében is érdekelt egyesület működtetésében lévő tesztállomáson lefolytatott "objektív és független" hízékonysági és végtermék tesztre. Nem kell a szaporulati és felnevelési tesztekért, valamint a hízékonysági tesztekért milliós összegeket kifizetnie és eltűrnie azt, hogy olyan bizottság állapítsa meg a szabályokat, melyben minden működik csak a paritás nem. Ezekkel az intézkedésekkel olyan teljesen felesleges terheket róva a hazai sertéstenyésztő vállalkozásokra, melyek rögtön versenyhátrányt okoznak számukra a nemzetközi piacokon. Azért arra felhívnám a figyelmet, hogy az elmúlt évek támogatásai jelentős profitot biztosítottak a külföldi gyógyszergyáraknak, és külföldi technológiagyártóknak, ami senkinek sem fájt, míg a hazánkba betelepedett 2 világhírű sertéstenyésztő vállalkozás annak csak a terhét viselte, hogy hazánkat választotta a tenyészállat előállítás helyszínéül. Így a cikkből idézett mondat szerintem így hangzik helyesen: A jelenlegi agrárszabályozás szinte bünteti a magyarországi sertéstenyésztőket.