Oldalak

hétfő, április 04, 2011

Sertésdemonstráció: erélytelen tüntetés, "begyulladt" VM

Megkapta első demonstrációját a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), és bár a tüntetés erélytelen volt, a tárca mégis „begyulladt”.
A tiltakozók hat mangalicát hoztak fel a Kossuth térre, de a kiállított malacok így is majdnem többen voltak, mint a felsorakozott termelők. A Magyar Sertéstartók Szövetsége által szervezett megmozdulás mégsem nevezhető hatástalannak, mert egy sor intézkedést jól láthatóan sikerült kikényszerítenie a VM-ből.
A minisztérium már korábban megkezdte a tavalyról járó sertéságazati állatjóléti támogatások kifizetését, a demonstráció előtti napokban pedig megjelentette az állategészségügyi és az állatihulla-megsemmisítési nemzeti forrásokról szóló rendeleteket is. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hirtelen elbírálta az állattenyésztési telepek korszerűsítésének harmadik programjára (ÁTK3) benyújtott pályázatokat, amelyek értékelése hosszú hónapok óta húzódott. A kormány pedig szintén most döntött arról a kedvezményes hitelprogramról, amely az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank forrásaira támaszkodva az állattartókat takarmányvásárlási forrásokhoz igyekszik juttatni.
A „lóhalálában” hozott intézkedésekkel a VM tulajdonképpen elismerte, hogy a gazdálkodói követelések részben jogosak és a sertéságazati (állattenyésztési) válságról szóló megállapítások is igazak. Ilyen körülmények között érthetetlen, hogy a tárca miért halogatta a hiányzó jogszabályokat, miközben azok szükségességét az elmúlt hónapokban folyamatosan hangsúlyozta. Az időhúzás volt talán a minisztériumi vezetők legnagyobb hibája, akik így a számukra kellemetlen és kényelmetlen demonstrációt maguk „provokálták ki”.
Más kérdés, hogy semmi értelme nincs azoknak a termelői követeléseknek, amelyek bevállaltakon túli VM-támogatásokat akarnak kiharcolni, mivel a tárcának a kormányzati zárolások nyomán semmilyen érdemi pénzügyi mozgástere nincs. A minisztérium hetek óta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program uniós forrásaival kampányol, miközben „vért izzad” azért, hogy nemzeti büdzséjében a pénzelvonási követelményeknek eleget tegyen. Ésszerűtlen és hatásvadász lépésnek minősíthető tehát, ha az állattartók olyan pénzügyi intézkedésekért szállnak síkra, amelyek teljesítésére a tárcának semmi esélye nincs.
Ettől függetlenül a költségvetési korlátok közé szorított VM-nek nagy szerencséje, hogy ma egyáltalán nem kell számolnia markáns agrárellenzékkel. A legtöbb érdekképviselet ugyanis vagy lojális vagy nincs akkora taglétszáma, hogy látható erőt vonultasson fel. Ma országos agrártüntetéseket egyedül a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) tudna szervezni, de e szervezet kormányhoz közeli kötődése közismert. Így is valószínűsíthető azonban, hogy egyre több lesz az elégedetlenkedő hang, hacsak egy jó idei termés a nyártól lejjebb nem szorítja a csillagászati gabonaárakat.     

forrás: agromonitor.hu

Nincsenek megjegyzések: