Oldalak

csütörtök, szeptember 03, 2009

Nem könnyű eladni a termést

Kevesebb a termés, alacsonyak az árak, a búza azonban még mindig vevőkre vár a raktárakban.

Tóth Balázs A mostani és a kukoricabetakarítás utáni őszi gabonahelyzetnek elsősorban a fogyasztók és állattartók örülhetnek, de a növénytermesztők - legalábbis a magyarországiak - nem. Európában, Amerikában, a Közel-Keleten a vártnál több gabona termett, áll a Magyar Agrárkamara Növénytermesztési Osztályának legfrissebb világpiaci összegzésében. A vártnál jóval bőségesebbek a hozamok a két legnagyobb európai búzatermelőnél, Franciaországban és Németországban, a kontinensen 130 millió tonna körüli eredményt várnak. A termés még így is hét százalékkal elmarad a tavalyitól a hozamok és a vetésterület csökkenése miatt. A kukoricatermés 56,5 millió tonna körül várható, azaz az előzetes becslések szerint 9 százalékkal lesz kevesebb a tavalyinál. Sok múlik azon, hogy miként alakul az időjárás a következő hetekben, többek között Magyarországon és Romániában, illetve Olaszországban és Franciaország délnyugati régióiban. Az elmúlt hónapban a gabonafélék árai a külpiacon, de hazánkban is jelentősen csökkentek. A belföldi áresések legfőbb oka a jó terméseredmény, a lecsökkent belföldi kereslet (a malom- és takarmányipar) és a bankok hitelezési készségének romlása. A szabadpiaci árak a tőzsdei árakhoz hasonlóak: az étkezési búza tonnánként 29-32 ezer forintért, a takarmánybúza 23-26 ezerért, a takarmányárpa 22-25 ezer forintért kel el. Még mindig nagyon lanyha a kereslet, nemcsak a belföldi piac pang, de a külpiacra sincs érdemi mennyiségű kiszállítás. A magyarországi helyzet nem túl rózsás, hiszen a tengerentúli exportnak nem kedvez, hogy tonnánként legalább 20 euróba kerül, mire hajóra teszik a magyar gabonát a román vagy horvát kikötőkben. Ebből adódik, hogy a tőzsdei árból számított piaci ár a következő időszakban 100 euró - tonnánként nagyjából 27 ezer forint - körüli szintre eshet, s ez már alatta van az Európai Unió intervenciós küszöbének. Nem mellékes az a körülmény sem, hogy hazánkban is legalább ötödével kevesebb gabona termett, megyénkben pedig 30-40 százalékos terméskiesés is előfordult. Aggódhatnak a repce- és napraforgó-termesztők is, ugyanis a fontos olajnövényekből is kevesebbet vásárolnak föl idén a feldolgozók, az árak ennek megfelelően mélyrepülésbe kezdtek, a napraforgó tonnáját 54 ezerért, a repcéét 60 ezerért veszik át. Fokozza a gondokat, hogy a raktározás is pénzbe kerül, márpedig a kereskedők, feldolgozók nem akarnak tárolni, ezt a gazdáknak kell megoldaniuk. A piac pangása a jövő évi termést is veszélyezteti, hiszen ha a termelők nem jutnak a pénzükhöz, akkor nem tudják elkezdeni az őszi munkákat. Hitelhez pedig nehéz hozzájutni. A KSH számításai szerint egyébként a mezőgazdasági termelők költségei csökkentek, holott tavaly óta a műtrágya, az energia, a növényvédő szerek árai is emelkedtek, egyedül az állattenyésztők kiadásait mérsékelték az alacsonyabb takarmányárak.

Kevesebb búza és kukorica terem a világban Az északi féltekén a jobb terméskilátások a legtöbb gabona- és olajnövény árát lefelé nyomták júniusban, különösen az első két hétben. Bár a búzapiac még mindig erősen függ Argentína várható termésétől, az USA-ban és az EU-ban a malmi búza ára, a kedvezőtlen időjárás, a bőséges világpiaci kínálat a búza-exportárakat tonnánként 5-20 dollárral csökkentette. Ennek ellenére a fekete-tengeri régió ajánlata még mindig versenyképesebb. A várható búzatermést 654 millió tonnára várják, öt százalékkal alacsonyabbra, mint a tavalyi rekord. A terméskilátások javultak Oroszországban, az USA-ban, Kínában és Marokkóban, de csökkenést jelzett az EU, Kanada és Argentína. A fogyasztásban kismértékű visszaesést várnak. A világ kukoricatermése várhatóan elmarad a tavalyitól, így 781 millió tonna terem majd. Itt azonban a fogyasztásban rekordra számítanak, azt 793 millió tonnára várják 2009-10-ben.

forrás: hevesmegyeihirlap.hu

Nincsenek megjegyzések: