Oldalak

péntek, július 11, 2008

Külföldre vinnék a kiváló minőségű búzát

A tavalyi aratási áraknál 50-70 százalékkal magasabbról indulnak a felvásárlási árak, bár az kevéssé valószínű, hogy az év eleji rekordárakat ismét el lehet érni.

A Napi Gazdaság cikke

Jó ütemben haladnak hazánkban az agrármunkák, jó idő esetén jövő héten akár be is fejeződhet a kalászosok aratása, bár az elmúlt napok esős időjárása visszavetette kissé a lendületet, és a gazdák a búza minőségéért aggódnak - mondja Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára. Naponta tíz százalékkal nő a learatott terület - teszi hozzá Vancsura József, a Gabonatermelők Országos Szövetségének elnöke.

Eddig az őszi búza 1,12 millió hektáros vetésterületének mintegy 25 százalékát aratták le, és az eddigi eredmények alapján a korábban vártnál is jobb a termésátlaga - 5,13 tonna hektáronként -, és helyenként a minőség is. A piaci árak az agrártárca adatai szerint a búza esetében tonnánként 35-44 ezer forint között mozognak, bár a kifejezetten jó minőségű malmi búza esetében a Dunántúlon már hallottunk 44 ezernél magasabb árat is - mondja Tóth István.

Már az őszi árpa esetében is tapasztalták a tagjaik, hogy főként külföldi vevők az átlagos belföldi felvásárlási áraknál több ezer forinttal többet kínáltak. Ez még a hihetetlenül erős forint mellett is viszonylag szép jövedelmet biztosít a termelőknek. Most az esőre tekintettel jól járhat, aki bebiztosítja magát a javítóbúzából - teszi hozzá a titkár. Ha ugyanis marad az esős idő, romolhat az étkezési búza minősége - Baranya, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, és Fejér megyéből jelentettek eddig gombabetegséget -, ez pedig minden eddiginél jobban megdrágíthatja a kiváló minőségű, eddig betakarított készletet, és felértékelheti az átlagos étkezési búzát is. A Dél-Dunántúlon főleg Horvátországból, Szlovéniából érdeklődnek és szerződnek a kereskedők.

A szaktárca továbbra sem tart attól, hogy a rendelkezésre álló raktárkapacitások miatt nagyobb aratáskori áreséssel kellene számolniuk a gazdáknak. A termelők igénybe vehetik a napokban az FVM és az MFB által elindított, raktározás finanszírozására is használható kedvezményes forgóeszközhitelt, és a közraktárakat is. Az már most bizonyos, hogy a tavalyi aratási áraknál 50-70 százalékkal magasabbról indulnak a felvásárlási árak, bár az kevéssé valószínű, hogy az év eleji rekordárakat ismét el lehet érni.

Az FVM adatai szerint az őszi árpa aratása gyakorlatilag befejeződött, 97 százalékát már be is takarították, 4,78 tonnás hektáronkénti termésátlaggal. A repce aratása is a végéhez közeledik: a 250 ezer hektár háromnegyede már a raktárakban van, és termésátlaga is jobb a vártnál, 2,6 tonna hektáronként. Rozsból eddig az összes terület három százalékát, 1500 hektárnyit arattak le. Borsót közel húszezer hektáron vetettek idén, eddig 63 százalékát takarították be, viszonylag jó, 2,4 tonna hektáronkénti termésátlaggal. Megindult a tavaszi árpa aratása is, a 130 ezer hektáros vetésterület 16 százalékán már végeztek is a munkákkal. Zab 61 ezer hektáron termett az idén, még éppen csak elkezdték a betakarítását, de az eddigi termésátlagok alapján a szakemberek 179 ezer tonnás össztermést várnak a terményből. A szalma betakarítását összesen 1 millió 673 ezer hektáron kell elvégezni: jelenleg a földek 11 százalékán végeztek ezekkel a munkáltatokkal.

szerző: Kiss Melinda

forrás: napi.hu

Nincsenek megjegyzések: