Oldalak

szerda, június 04, 2008

Közép-európai húsipari nagyvállalat alakul

A Debreceni Hús (DH)-csoport három hazai magánszemély tulajdonában lévő többségi részvénycsomagját is megvásárolja a szlovák Penta kockázati tőketársaság - mondta Román Gyula, a Debreceni Hús Zrt. elnök-tulajdonosa a Napi Gazdaságnak.

Bár a tárgyalások még zajlanak, arról már megállapodtak, hogy a három tulajdonos részesedést kap abban az alakuló cégben, amely - szintén a Penta közreműködésével - a közelmúltban már megvette Szlovákia egyik legnagyobb húsipari vállalatát, s a közeljövőben várhatóan jelentős részesedést szerez egy cseh és egy lengyel húsfeldolgozóban is. Az így létrejövő társaság - a magyar nevét illetően Közép-európai Húsipari Zrt. - éves nettó árbevétele várhatóan meghaladja a 130 milliárd forintot.
A Penta az ING Bank Zrt.-nél egy zárolt számlán már letétbe helyezte azt az összeget, amely a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. DH-ban lévő 47,88 százalékos tulajdonrészének megvásárlását teszi lehetővé. Az elnök kifejtette: az MFB három évvel ezelőtt úgy szállt be 1,8 milliárd forinttal a Pick után a második legnagyobb hazai húsipari cégbe, hogy a tulajdonosoknak öt éven belül vissza kell vásárolniuk a részvénycsomagot. Erre most jó alkalom kínálkozott, bár Román a tranzakció értékéről az MFB felhatalmazása nélkül nem kívánt nyilatkozni.
A szlovákok ugyanakkor csak a tavaly már 42 milliárd forintos nettó árbevételt elérő DH három cégét, a Debreceni Hús Zrt.-t, a békéscsabai Csabahús Kft.-t, valamint a szolnoki Szole-Meat Kft.-t veszik meg. Az évek óta veszteséges Kapuvári Hús (KH) Zrt. - érthető okokból - nem kell nekik. A tavaly 13,5 milliárd forintos nettó árbevételt elérő kisalföldi cég a Román által jegyzett R-KO-N Befektetési és Vagyonkezelő Kft. birtokában marad, és új tulajdonostársakat is bevonnak. Az elnök hozzátette: a veszteséges gazdálkodásnak elsősorban az az oka, hogy a KH-nál források híján nem vagy csak kis részben valósultak meg a korábban eltervezett fejlesztések - olvasható a Napi Gazdaságban.

forrás: origo.hu

Nincsenek megjegyzések: