Oldalak

csütörtök, november 23, 2006

Százmilliárdok agrár- és vidékfejlesztésre

Az 1250 milliárd forintos vidékfejlesztési és az 1500 milliárd forintos közvetlen európai támogatással a következő 6 évben olyan fejlődést lehetne elérni a magyar agráriumban, mint amilyen az Európai Unió fejlett agrárországaiban végbement - mondta Gráf József azon a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón, melyen tárcája jövő évi költségvetését ismertette.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter elmondta, 2007-ben 455,8 milliárd forint áll majd rendelkezésre agrár- és vidékfejlesztésre. A miniszter szavai szerint a jövő évi agrárpolitika céljai közé tartozik a versenyképesség javítása, az uniós támogatások maximalizálása, a kárenyhítési rendszer bevezetése, a bürokrácia csökkentése, a szakigazgatás átalakítása és az intézményrendszer korszerűsítése.
Utóbbiról szólva az agrártárca vezetője elmondta, a minisztérium létszáma csökken, a tárcánál a jogalkotási feladatok és az európai uniós ügyek maradnak, és létrehozzák a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalt, racionalizálják a földhivatalok működését, összevonnak szakképző intézményeket, valamint a nemzetközileg jelentős kutatóintézeteket korszerűsítik.
Gráf József tájékoztatása szerint jövőre 220 milliárd forint területalapú támogatással számolnak, agrár- és vidékfejlesztésre 156 milliárd forint jut, amiből a nemzeti vidékfejlesztési terv keretében 85, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programon belül 36 milliárd forint áll rendelkezésre.
A miniszter elmondta, a nemzeti támogatások összege 108 milliárd forint; ez úgy oszlik meg, hogy nagyobb részét, 78 milliárd forintot a top-up támogatás teszi ki, további 30 milliárd pedig egyéb nemzeti támogatás. Gráf József az EU-s és a nemzeti támogatások arányáról szólva kitért arra, 2007-ben 310,8 milliárd forintot biztosít az unió, a fennmaradó 145 milliárd forintot a hazai költségvetés biztosítja.
Forrás: www.origo.hu

Nincsenek megjegyzések: