Oldalak

vasárnap, november 12, 2006

A sertéskaraj kevesebb koleszterint tartalmaz, mint a csirkemell!

Olvasgatom az Országos Húsipari Kutatóintézet honlapján található információkat és találtam néhány igen érdekeset, ami kevés hangot kap a médiában, pedig ha arról beszélünk, hogy mi is lenne jó a hazai sertéstartóknak, akkor az úgy vélem nem lenne egy utolsó dolog, ha növekedne a belföldi sertéshúsfogyasztás.
A mostani 27 kg körüli egy főre eső szint valamikor jóval több volt, de azóta sok minden változott. Például a baromfiipar marketingje sokkal jobb, és el tudták hitetni, a médiával és a vásárlókkal, hogy aki sertéshúst eszik az a saját halálos ítéletét írja alá ezzel. Már-már félve kér az ember egy jó sertés szűzérmét a vendéglőben, mert ezzel nem hogy nem "trendi" de kiállítja magáról (saját magának is) a bizonyítványt, hogy nem törődik a maga egészségével. Pedig ez közel sincs így!
Ha megnézzük az adatokat az idézett weblap "Hús és egészség" oldalán, akkor világosan látszik, hogy egyrészről a sertéshús jobban hasznosul, magasabb a biológiai értéke, mint a csirkehúsnak (az 100-as skálán 84-es a 82-vel szemben), másrészt a combnak, a karajnak, és a tarjának is alacsonyabb a koleszterin szintje, mint a bőrtelen csirkehúsnak (52, 54, 55 mg/100g szemben a csirke 65-ös értékével). Összes zsírtartalmat tekintve a sertéscomb színhúsa és a karaj kevesebb zsírt tartalmaz, mint a bőrös csirkemell.
Ki mondja még ezek után, hogy a sertéshús egészségtelen?

Nincsenek megjegyzések: