Oldalak

hétfő, január 25, 2010

Illegális gyakorlat az EU sertéstelepein

Rejtett kamerás felvételek támasztják alá az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) jelentését, mely szerint az EU-ban évente tenyésztett 250 millió sertés legnagyobb többségét törvénybe ütköző módon tartják.

2003-tól lépett hatályba egy új, szigorú EU jogszabály, mely a sertések védelmét hivatott biztosítani. Az előírás szerint környezetgazdagításként például szalmát kell használni, amellyel az állatok ki tudják elégíteni a környezetük felderítésére irányuló természetes viselkedésformákat, mint amilyen a turkálás. Továbbá tilalmat írtak elő az állatok farkának rutinszerű kurtítására (levágására), mellyel korábban megelőzni vélték a másik állat farkának rágását. Ez utóbbi abnormális viselkedésforma elkerülésére jobb életkörülményeket szükséges biztosítani a sertések számára.

A 2007. decemberében publikált EFSA jelentés szerint az EU sertéseinek több mint 90%-án végeztek farokkurtítást - az erre vontakozó érvényben levő tilalom ellenére.

A Compassion in World Farming, vezető nemzetközi gazdasági állatvédő szervezet és az Európai Koalíció a Gazdasági Állatokért Szövetség (ECFA) rejtett kamerás felderítés révén kívánt a valóságnak utánajárni. 2008-tól kezdődően a titkos felvételek készítésének 18 hónapja alatt 74 állattartó telepet látogattak meg 6 EU tagállamban: Dániában, Magyarországon, Németországban, Spanyolországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban. Ez a tanulmány az EFSA jelentéssel együtt pillanatfelvételként szolgál az európai sertéstartás jelenlegi helyzetéről.

A felderítés eredményeként kiderült, hogy a meglátogatott farmok nagy többségében semmibe veszik az új szabályokat. Mindez alátámasztotta az EFSA jelentés megállapításait, miszerint az EU-ban tartott sertések 90%-án végeztek farokkurtítást, valamint 67%-uk az ólban teljes rácspadozaton él, amit szinte lehetetlen a kívánt környezetgazdagító anyaggal hatékonyan borítani. Tehát mind az állatvédők felderítése, mind az EFSA jelentése azt támasztja alá, hogy az állatjóléti előírásokat az európai sertések döntő többségére vonatkozóan megsértik. Az új jogszabályi előírásokkal ellentétesen még mindig sivárabb életkörülmények között kénytelenek élni, melyre jellemző a túlzsúfoltság, a szalma vagy más, környezetgazdagító anyag hiánya, valamint a döntő többségüket érintő farokkurtítás.

A Compassion és az ECFA saját vizsgálatára és az EFSA jelentésre támaszkodva hivatalos panasszal élt az Európai Bizottságnál az EU jogszabály betartatásának hiányosságai miatt Belgium, Írország, Spanyolország, Németország, Magyarország és Dánia ellenében.

Peter Stevenson, a Compassion in World Farming politikai tanácsadója elmondta: " Botrányosnak tartom, hogy az európai sertéstartók többsége a hatálybalépés után hét évvel még mindig figyelmen kívül hagyja az új jogszabályi előírásokat. A sertések kíváncsi természetű, intelligens és életrevaló állatok. Éppen ezért törvényellenes és nem humánus olyan sivár körülmények között tartani őket, ahol nem érik őket ingerek. Az EU tagállamokat arra szólítjuk fel, hogy szerezzenek érvényt a környezetgazdagítás előírásainak és a rutinszerű farokkurtítás tilalmának.”

Pencz Levente, a Fauna Egyesület igazgatója, és egyben a Compassion in World Farming hazai képviselője hozzátette: "Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a vizsgálatba bevont magyar sertéstelepek 70%-án az állatok nagyobbik részén végeztek rutinszerű farokkurtítást, valamint hogy ugyanezen telepek 70%-a esetében egyáltalán nem vagy nem megfelelő módon végezték az állatok környezetének gazdagítását. Olyan mezőgazdasági állattartást szeretnénk látni Magyarországon, ahol hasonló,magas szintű figyelmet szentelünk az állatok jólétének, az emberi egészségnek és a környezet védelmének."

forrás: greenfo.hu

Nincsenek megjegyzések: