Szuper-e a szuperszapora?

Avagy, van-e más megoldás a telepi éves hízókibocsátás növelésére, mint az almonként élveszületett malacszám drasztikus emelése?

Manapság sokan beszélnek a szuperszapora kocákról, mint a fejlődés egyedüli üdvözítő útjáról. Úgy gondolom, hogy mint megannyi másban, így itt is árnyalni kell a képet. Nézzük meg, hogy mit adhatnak, és mit vehetnek el tőlünk ezek a tenyészállatok, illetve, hogy van-e alternatívája a szaporaság ilyen módon történő növelésének.

A kocák egyik legfontosabb értékmérője az éves éló szaporulat

Ami vitathatatlan, hogy az egy fialásra jutó szaporaság mindenáron való növelése, amelyben a dán és francia sertéstenyésztők járnak az élen, igen nagy lökést adott a világ számos más tenyésztő vállalatának és felgyorsította az évenkénti előrehaladás ütemét. Azonban az is tagadhatatlan, hogy ez a hosszú évek óta tartó folyamat, amely csak és kizárólag egy tulajdonságra helyezi a hangsúlyt, bizony más tulajdonságok rovására ment. Mit veszítettek azok a tenyésztők, akik részesei ennek a rekordhajszolásnak?

• Szervezeti szilárdságot, amely egyrészt a lábszerkezeti problémákban, másrészt a nyári kánikulában a nehézvemhesek hirtelen, jelentősen megemelkedő elhullásában érezteti hatását. Egyes beszámolók szerint a megszokott 3-5%-os éves kocaelhullással szemben ezeken a telepeken nem ritka a 10%-os kocaelhullás sem.
• A megnövekedett kocaelhullás és különféle termelési zavarok miatt éves szinten 50%-ot meghaladó, esetenként a 60%-ot is elérő kocaselejtezés.
• Nagyon kicsiny testtartalék, emiatt nagy az esély a kocák szoptatás alatti lezsarolódására, amely kedvezőtlenül hat a következő ivarzásra és újravemhesülésre, ezáltal lecsökkentve a telepi kocaforgót.
• Szórt almok, a fialási súlyokban mutatkozó lényeges eltérés. Ez a kezdeti hátrány a kocák korlátozott tejtermelése miatt alacsonyabb választási súlyt és kiegyenlítetlen választott almokat eredményez.
• A kanoknál gyakrabban jelentkező libidóhiány és spermatermelési gondok szintén fellelhetőek egyes állományoknál.

Természetesen az előbb felsorolt kedvezőtlen tulajdonságok érvényre jutását több módon is lehet csökkenteni. Ilyen módszer az istállók szigetelése és klimatizálása, oly módon, hogy lehetővé váljék a nyári teremhőmérséklet 10 ^oC-os csökkentése. Ugyanilyen kisegítő lehetőség a szám feletti malacok mesterséges táplálása (műkoca) . Ezeken a telepeken általában megnő a dajkásítás szerepe és száma, mely a termek között már felveti bizonyos állategészségügyi kockázat kérdését is. A legjobb eredményeket elérő telepeken általában 3 vagy több hetes telepi rotációt alkalmaznak, melyben a kocák és süldők szinkronizálásának nagy szerep jut. Mint extremitást, hallottam már olyan termelőről is, aki a tenyésztési indexek alapján a lista aljáról válogat, mert tapasztalata szerint azok az állatok nem annyira kényesek.

A veszteség mellett azonban ne felejtsük el azt a nyereséget, hogy a szuperszapora kocák magukkal hozták az egy év alatt egy koca által megfialt 30 élő malacot is.

A sertéstenyésztés azonban egyre inkább a koncentrálódás irányába halad. Itthon is és a világ más jelentős sertéstenyésztő országában is egyre nagyobb, könnyen működtethető rendszerek alakulnak ki. Ezek a telepek ehhez a filozófiához megfelelő „rendszerkocákat” igényelnek, melyek jól bírják a nagyüzemi körülményeket, nem igényelnek egyedi bánásmódot, mindazonáltal közelítik a szuperszapora kocák termelési eredményeit.

A Rattlerow Seghers CORA programja pont erre az igényre kínál megoldást a maga „EASY2MANAGE” azaz, könnyen kezelhető koncepciójával.

Szemben a dán és francia tenyésztési szemlélettel, a CORA koncepciójában az almonkénti szaporaságot és a kocaforgót együtt tekintjük értéknek. Az alábbi grafikonból pontosan látható, hogy ugyanaz az éves szaporulat többféleképpen is elérhető.

CORA kocáink a maguk 2,45-2,50-es kocaforgójukkal és a 12,0-12,5 közötti élveszületett malacukkal maguk is teljesíteni tudják a bűvös 30-as évenkénti élő malacszaporulatot vagy a 28-as évenkénti választott malacszámot. Ami azonban ennek a tenyésztési koncepciónak a lényeges különbsége a „szuperszapora” kocákhoz képest, az az alábbiakban foglalható össze:

1. a kocák igen kiemelkedő szervezeti szilárdsággal rendelkeznek,
2. 25% duroc vérhányad található a szülőpár kocákban,
3. mindössze 3-4 %-os az éves kocaelhullás,
4. 35-40 %-os az éves kocaselejtezés,
5. kiegyenlített malacok, alacsonyabb malacelhullás,
6. 28 napra 8-8,5 kg-os a választási súly,
7. nagyobb választási súly, gyorsabb elkészülés, jobb takarmányfajlag,
8. a kocák nagy takarmányfelvétele miatt nincs vagy mérsékelt a szoptatás alatti lezsarolódás,
9. jó választási kondíció, gyors újraivarzás,
10. mérsékelt vagy egyáltalán nem jelentkező második ciklusú termelés visszaesés.

Úgy vélem, hogy a szuperszapora koncepció csak úgy lehet életképes, ha nem feledkeznek meg más, a koca termelését és a megszülető malacok felnevelését alapvetően befolyásoló tényezőkről és ezekre a későbbi szelekció során nagyobb hangsúlyt fektetnek. Azonban addig, amíg ez nem következik be, mindenkinek bátran merem ajánlani a Rattlerow Seghers CORA kocáit, amellyekkel az Ön telepére is igaz lehet, hogy EASY2MANAGE!

Az “A Sertés” 2009. 4. számában megjelent írás utánközlése.