Oldalak

hétfő, december 22, 2008

Pápai Hús, támogatások

Gőgös Zoltán
A kivásárlással mintegy 1.000 embert foglalkoztat tovább a húsipari cég

A Pápai Hús Zrt. állami garancia mellett összességében 5,5 milliárd forint hitelhez jut, a kölcsön felvevője a céget kivásárló konzorcium lesz, a hitel futamideje 15 év, kamata a Bubor fölött 3 százalékpont, a hitelt kétéves türelmi idővel nyújtják - jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.

Az 5,5 milliárd forintos teljes összegből 2,372 milliárd forint kifejezetten a kivásárlásra szól, 1,25 milliárd forint forgóeszköz-hitelt kap a kivásárló konzorcium a készletek megvételére, további 1,1 milliárd forintot a működtetés beindítására, és az ezzel kapcsolatos fejlesztések megvalósítására, további 800 millió forintot forgóeszközökre, illetve a távlati fejlesztések elindítására.

A kivásárlással mintegy 1.000 embert foglalkoztat majd tovább a húsipari cég.

Gőgös Zoltán elmondta: a 15 éves futamidejű állami garanciával nyújtott hitelt a Magyar Fejlesztési Bank utalja majd ki a kivásárlóknak. Az államtitkár közölte, a kivásárlók köre több szereplős a Hús Zrt. megvételére alakult csoport tagjai közt ott vannak a pápai önkormányzat, a pápai vízmű, a cég középvezetői köre, valamint a sertéstenyésztők egy csoportja is.

A cég továbbélése azért is hangsúlyozottan fontos, mert az 1.000 dolgozó között például 141 olyan család található, amelyeknél a férj és a feleség is a Hús Zrt.-nél dolgozik. (Jelenleg 1.380-an dolgoznak a húsgyárban.)

Gőgös Zoltán kitért arra is, hogy ezekkel a lépésekkel a cég átvétele már várhatóan január 1-jén megtörténik.

A Pápai Hús Zrt. államilag garantált hitellel való megsegítésének ötlete már korábban felmerült, ugyanis a húsipari cég tevékenysége önmagában soha sem volt veszteséges.

Varga Jenő, a pápai húsüzemet felszámoló Vectigalis Zrt. elnök-vezérigazgatója a cég novemberi budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a Pápai Hús Zrt. azért került felszámolás alá, mert a korábbi tulajdonosa, a Carnex csoport túl gyors növekedése miatt - amelyet általában hitelből finanszírozott - érvényesítették a társaságon lévő jelzálogjogi felelősséget. Önmagában a Pápai Hús Zrt. mindig is jól gazdálkodó vállalatnak minősült.

Ekkor vált véglegessé, hogy a Pápai Hús 1913 Kft. megveheti a dunántúli húsüzemet. A felszámolóbiztos ugyanis azt közölte, hogy a több mint hétmilliárd forintért meghirdetett céget reális áron kívánják értékesíteni azzal a garanciával, hogy működőképes marad. Erre biztosítékot lát abban a projektcégben, amelyet a Pápai Hús Zrt. menedzsmentje, valamint a társasághoz élő állatot beszállító cégek, továbbá Pápa városa és több helyi vállalkozás alapított.

Varga Jenő szerint ha a Pápai Hús Zrt. nem működne tovább, akkor az a térség számára "gazdasági katasztrófát" jelentene. Ezért a felszámolóbiztos kijelentette, hogy a cég további működése érdekében mindent megtesz.

Lóránt Tibor, a Pápai Hús Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek novemberben elmondta: tavaly 326 ezer, az idén eddig 320 ezer sertést vágnak le.

2007-ben 18,7 milliárd forint árbevételt értek el, az ideit pedig 19 milliárd fölé várják. A cég menedzsmentje úgy számol, jövőre 22-23 milliárd forint körüli lehet a társaság árbevétele.

....

forrás: fvm.hu

Nincsenek megjegyzések: