Oldalak

szerda, június 30, 2010

MOSZ: 4 millió tonna búza várható az idén

Az idén mintegy 4 millió tonna búzát lehet betakarítani az országban – közölte Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára a gabonatermesztők országos választmányi ülésén.
Tavaly a megelőző évinél 22 százalékkal kevesebb, 4,4 millió tonna búza termett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. A szakember közölte: a gabonatermesztők többsége a mostani helyzetben – vihar, belvíz és árvíz sújtotta a termelők jelentős részét – várhatóan nem tudja elkerülni a veszteségeket. A gabonapiaci árak nem képesek kompenzálni – főként a búzánál – a hektáronkénti 180-190 ezer forintos költségeket.
A termelők bevételei, a búzánál várható, hektáronkénti 4 tonnás átlagtermés mellett csak 110-120 ezer forint körül alakulnak hektáronként. A 60-80 ezer forintos veszteséget az uniós területalapú támogatás hektáronkénti mintegy 42 ezer forintos összege is csak mérsékelni tudja – tette hozzá Tóth István.
A MOSZ adatai szerint az ár- és belvízkárok, a jégverések, valamint a viharok eddig a mezőgazdaságilag megművelt terület mintegy 20 százalékán okoztak súlyos veszteségeket a termelőknek.
Ezért javasolták korábban az agrárkormányzatnak, hogy mielőbb kerüljön sor az ár- és belvízkárosult térségeket érintő vis maior helyzet miniszteri meghirdetésére, amely segítheti a kölcsönös megegyezést a károk miatt nem teljesíthető szerződések ügyében.
Tóth István kitért arra is, hogy a kárenyhítés jogszabályi háttere még mindig nem készült el, és ez hátráltathatja a tényleges kárenyhítést. Példaként említette, hogy a termelői önrész befizetését szeptember 30-ig lehetővé tevő jogszabályt még mindig nem hirdették ki. Pedig ez lenne a feltétele annak, hogy a gazdálkodók jogszerűen halaszthassák el befizetésüket – ami június 30-án járt volna le – szeptember 30-ig a kárenyhítési alapba.
Azokon a területeken, ahol árvíz, vagy belvíz sem sújtotta a termelőket viszonylag jó termés várható, míg ott, ahol a viharok, a jégverés, az ár- vagy a belvíz tette tönkre a termést vannak olyan területek, ahol nem lehet majd aratni sem. A termésátlagok széles skálán mozognak: búzából van olyan terület ahol 3-3,5 tonnát várnak hektáronként, míg máshol 4,5-5 tonna is megterem. A rendkívül jó termésekről azonban mindenképpen le kell mondani, mivel a gabonatermő területek jelentős hányadánál okozott károkat az időjárás.
Makay György, a gabonaszövetség szakértője szerint elhúzódó exportra lehet számítani, a malmok folyamatosan vásárolnak majd várhatóan, de az előző évekhez képest kisebb mennyiségeket. Jelezte ugyanakkor, hogy rendkívül nagy, és az utóbbi időben fel is erősödött a gabonapiacon a feketekereskedelem, szerinte több száz ezer tonna gabonát vélhetően így értékesítettek. Itt elsősorban az áfabefizetését szerették volna megtakarítani, a legtöbbször alkalmi kereskedők. A szakértő számítása szerint a 2009-2010-es gabonaévben a magyar gabona összértéke, olajos magvakkal együtt mintegy 450-480 milliárd forint lehet.
Makay György szerint a bankok finanszírozási hajlandósága e területen enyhén növekszik, de az elmúlt évek közraktározási anomáliái miatt szigorúbb feltételek mellett hiteleznek csak a mezőgazdasági termelőknek.
forrás: hvg.hu

Nincsenek megjegyzések: