Oldalak

hétfő, május 19, 2008

Áremelés nélkül is csökken a sertéshúsfogyasztás

Még nyomott árak mellett is csökkent a sertéshús iránti kereslet, így nagyon nehéz lesz a húsipari vállalatoknak, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban felemeljék a hús árát a boltokban - mondta az InfoRádiónak Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke.

Észak- Amerikában és Európában túlkínálat alakul ki a sertéspiacon, így hiába emelkedett a takarmány önköltsége egy év alatt 80 százalékkal, a hazai tenyésztők nem tudták drágábban eladni az állatot - magyarázta az InfoRádiónak Éder Tamás, miért nem emelkedett eddig jelentősen a sertés ára a boltokban.

A Hússzövetség elnöke szerint a tenyésztők első reakciója az volt, hogy csökkentették a kocaállományt, s ennek hatására visszaesett a kereslet. Ennek eredménye már érezhető a piacon: az élősertés nyomott ára az év elején még 250, ma már 300 forint körül van.

A húsipar ezt a költségemelkedést még nem tudta beépíteni az értékesítési árakba, ám a szakértő hozzátette: erre az elkövetkező hetekben-hónapokban sor fog kerülni, de a húsár emelkedésének mértékét nem tudja megjósolni.

Éder Tamás elmondta azt is: a húsipari vállalatok az elmúlt negyedévben még nyomott árak mellett is 5 százalékos csökkenést észleltek a sertéshúsfogyasztásban, így a visszaesett kereslet mellett nem lesz egyszerű a bolti árakat megemelni.

forrás: inforadio.hu

Nincsenek megjegyzések: