Oldalak

kedd, április 29, 2008

Hódmezővásárhely 2008

Eltelt. Ez is.

Az idei évben két kérdés és egy pletyka határozta meg a beszélgetéseket. Mikor lesz több, mikor lesz kevesebb, illetve... de én nem vagyok pletykás, így majd arról a "bizonyosról" a maga idején adok számot, ha bizonyosság lesz belőle. Természetesen a mikor lesz több a felvásárlási árakra vonatkozott, míg a mikor lesz kevesebb a gabona árakra, illetve az ebből levezethető takarmányárakra. Mindenki bizakodva tekint a nyárra és volt, aki 380-400 forintos hízóárat vár az augusztusi csúcsnál, de a szolidabb várakozások is 340-350 forintról szóltak. Az éves átlagárak tekintetében jócskán lejjebb adták a várakozásokat, az év elején még 340 forintról beszélő vágóhíd képviselője már csak 310 forintról beszélt, és valahol ez az árszint tűnik reálisnak a nagy többség számára is.

A beszélgetések során az emberek 60-70 százaléka hisz abban, hogy a kalászosok ára betakarításkor 3-sal fog kezdődni, a többiek 4-est várnak az árak elejére.

A bemutatót lassan már nem tudják sertéssel megtölteni, de a külföldi konstrukciók elől még mindig el van zárva az élőállat bemutatás lehetősége. Gondolom idén is ugyan azon okból kifolyólag, mint ahogy azt évekkel ezelőtt indokolták számomra mondván, hogy ha a külföldiek nem folytatnak a hazai elvárásoknak megfelelő ivadékvizsgálatot, és így nem rendelkeznek értékelhető indexel, félő hogy rontanák a kiállítás színvonalát. Jó, mi? Erre mondják, hogy kac-kac röhög a vakbelem…

Már évek óta felírom, hogy melyik nap kik látogatnak meg, és ebből a kocalétszámokat figyelembe véve igen érdekes megfigyeléseket lehet tenni.

Míg 2006-ban 967 koca jutott átlagosan egy látogatónkra, addig 2007-ben 974, és most tessék megkapaszkodni az idei évben 1.369. Ezen a koncentrálódáson magam is igen elcsodálkoztam, de visszagondolva valóban nem voltak jelen a 100 koca alatti gazdaságok tulajdonosai. Léteznek még ezek, vagy szépen csendben felszámolódtak?

A kiállítás három napja a látogatók szempontjából azonos megoszlást hoz immáron évek óta:

évpéntekszombatvasárnap
2006

50%

40%

9%

2007

53%

40%

7%

2008

55%

39%

6%

Sajnos a kiállítás szervezőihez nem ér fel a kiállítóktól érkező fohász, hogy csúsztassák egy nappal korábbra a 3 napos kiállítást, hogy tényleg szakmai kiállításnak megfelelően legalább 2 nap hétköznapra essen, és akkor még mindig ott lenne a szombat azoknak, akik nem munkaidőben, hanem a ledolgozott hét után szabadidejükben kívánnak eljönni. Persze látva a kiállítás fejlődését, és a látogatók megoszlását nagyon nehezen képzelhető el, hogy a szervezők lemondanak a 800 Ft-os belépőkről, és az 1.000 Ft-os szántóföldi parkolási díjról, melyek jó részét vasárnap fizetik be a jórészt csak a vásári hangulatra vágyó bámészkodók. Persze ez a szakmai kiállítóknak (itt nem a vattacukor árusokra gondolok) mindez nem vigasz, mert ettől az ő általuk fizetett díjak nem lesznek alacsonyabbak, és az így befolyó extra bevételből is vajmi keveset forgatnak vissza, mert a szolgáltatások színvonala sem emelkedik látványosan.

Mindezzel együtt megköszönöm azoknak a partnereinknek és leendő partnereinknek, akik meglátogattak bennünket a RATTLEROW SEGHERS standján, hogy mint mondani szokták jelenlétükkel emelték a kiállítás színvonalát, és alkalmat adtak egy kis beszélgetésre.

Mivel fejezhetném be mással, mint hogy jövőre veled ugyan itt! (?)

Nincsenek megjegyzések: