Oldalak

hétfő, július 19, 2010

Gabonaprognózis módosítás

Moszkva, 2010. július 12.

Az orosz mezőgazdasági tárca vezetője, Jelena Szkrinnyik a napokban lezajlott kormányülésen bejelentette, hogy tekintettel a rendkívüli szárazságra a minisztérium módosítja a várható gabonatermés előrejelzését 90 millió tonnáról 85 millió tonnára módosítva azt.
 
A jelenlegi helyzetben ez teljességgel indokolt, ugyanis a szárazság miatt egyre több régió jelentette, hogy a vetésből korábban jósolt termés jelentős része a szárazság miatt kipusztult, ill. lényegesen kisebb termésátlagokat fog produkálni. Emiatt már 14 régióban rendkívüli helyzetet kellett kihirdetni, többek között a Volgamenti, Urali és Központi Föderális Körzetekben.
 
Ugyanakkor a minisztérium vezetője elmondta, hogy nemhogy gabonahiány nem fog keletkezni, hanem továbbra is nettó exportőr marad Oroszország gabonából. A belső fogyasztás ugyanis 77 millió tonna, de tavalyról 24 millió tonna átmenő készlet maradt, tehát az idén is reális esély van egy körülbelül 20 millió tonnás exportra.
 
Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettes felkérte a tárca vezetőjét, hogy hozzon létre, és személy szerint vezessen egy válságstábot, mely részletesen tanulmányozza a felmerült károk mértékét és javaslatot készít elő a szükséges lépések megtételére. Ennek alapján a minisztérium 2010. július 8-ig részletes jelentést készít a kormánynak a szárazsággal sújtott régiók helyzetéről, konkrét összegeket feltüntetve a szükséges állami támogatás mértékét illetően.
 
2010. július 5-én felkerült az orosz mezőgazdasági tárca honlapjára a 2010. június 29-én jóváhagyott, 235-ös számú rendelete, mely a mezőgazdasági károk biztosítási metodológiáját hivatott meghatározni. A rendeletet a 2009. december 31-i kormányhatározat végrehajtására hozták létre.
 
A kormány határozatának a célja az, hogy ez alapján pontosan meg lehet határozni egy adott terület mezőgazdasági kárát, és a föderális költségvetésből adekvát összeget lehet a helyi szervek részére biztosítani a károk enyhítésére, ill. megtérítésére. Ez a dokumentum rendkívül aktuális, hisz ez alapján történik az aszálykárok felmérése és akár részleges, akár teljes mértékű megtérítése.

Nincsenek megjegyzések: