Oldalak

kedd, március 30, 2010

Leépítik a szarvasmarha-állományt

A jövőben a sertéstenyésztésre és a növénytermesztésre koncentrál, a szarvasmarha-állományát pedig folyamatosan leépíti a 2009-ben 5,4 milliárd forintos árbevételt elért Dalmand Zrt., a Bonafarm cégcsoport tagja – mondta a társaság vezérigazgatója.


A cég árbevétele az előző évihez képest nem változott, az eredménytermelő képessége azonban a válság miatt nagy mértékben csökkent – fogalmazott Ádám János. Ez azt jelenti, hogy bár a 2009-es tevékenység eredménye pozitív, a társaság mérleg szerinti eredménye negatív lesz. Ennek oka, hogy a korábban felvett beruházási hitelek kamatköltségei csaknem a kétszeresére nőttek – tette hozzá.

A Dalmand Zrt. 2007-ben másfél milliárd forintos, zöldmezős beruházással épített Magyarországon egyedülálló, 1500 kocás nukleusztelepet. Emellett a cég 8800 hektáron termeszt gabonát, olajos magvakat és takarmányt, valamint ezer tejelő szarvasmarhát tart. A vezérigazgató arról számolt be, hogy a társaságnál a növénytermesztés 2009-ben bár nyereséges volt, az ágazat nyeresége megfeleződött az egy évvel korábbihoz képest. A zrt. termőterületén kukoricából kilenc tonna feletti, őszi búzából 6,8 tonnás, repcéből 3,8 tonnás termésátlagot értek el.

A 14 millió liter tejet előállító tejágazaton viszont megközelítően 300 millió forintos veszteséget könyveltek el, miután a tej felvásárlási ára 2009-ben 30-40 százalékkal csökkent. A Dalmand Zrt. folyamatosan leépíti a szarvasmarha-állományát – közölte a cégvezető.

A sertéságazat nem volt veszteséges, de nem hozott rekorderedményt sem – jegyezte meg. A Dalmandon meghonosított angliai Rattlerow Seghers-állománytól évente 10-12 ezer tenyészsüldő kerül ki, amelyből hat-hétezer darabot értékesítenek külföldön, Németországban, Hollandiában, cseh, szlovén és orosz piacokon; jelenleg 1100 tenyészsüldőt Ukrajnában adnak el. A dalmandi sertésállomány mentes nyolc, jelentős gazdasági kárt okozó betegségtől, így a cég versenyképesebb tenyészanyagot tud adni a termelők részére – húzta alá Ádám János.

Dalmandon, valamint a héttagú cégcsoporthoz tartozó Bóly Zrt.-nél, illetve a Fiorács Kft.-nél több, mint 300 ezer hízósertést bocsátanak ki, és a vágóállatok száz százalékban az ugyancsak a Bonafarm-tag Pick Szeged Zrt.-hez kerülnek feldolgozásra – mondta a vezérigazgató.

Hozzátette: a hízósertések számát meg lehetne duplázni a cégcsoporton belül a sertéstenyésztés teljes rendszerének kiépítésével. Eddig a Dalmand Zrt. és a Bóly Zrt. nyolc milliárd forintot költött a sertéságazatra, jelenleg a Bóly Zrt.-nél terveznek négymilliárd forintos beruházással egy 25 ezer férőhelyes hizlaló telepet, amelyhez a cég az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaphoz nyújtott be pályázatot.

forrás: mno.hu

Nincsenek megjegyzések: