Oldalak

péntek, december 14, 2007

Félmillió emberen vizsgálták a vöröshúsok rákkeltő hatását

Egy közel félmillió nő és férfi bevonásával készített tanulmány most közölt eredményei szerint a vöröshúsok nagymértékű fogyasztása megnöveli több daganattípus, főként a vastagbél- és a tüdőrák kialakulásának kockázatát.
Amanda Cross és kollégái (Nemzeti Rák Intézet, USA) a PLoS Medicine c. folyóiratban számoltak be vizsgálataik eredményeiről. Az adatokat egy nagyszabású amerikai egészségügyi felmérésből merítették, amely 1995-ben kezdődött, és közel 500 ezer, 50 és 71 közötti, daganatos betegségben korábban nem szenvedő nő és férfi vett benne részt. A 8,2 éves követési időszakban 53 396 rákbetegséget diagnosztizáltak.
A résztvevők étkezési szokásait egy igen részletes kérdőív alapján mérték fel, és a vöröshúsfogyasztás alapján öt csoportba sorolták az embereket. Az eredmények szerint a legtöbb vöröshúst (átlagosan napi 150 gramm vagy több) fogyasztó csoport tagjai között megnőtt a vastagbél-, a máj-, a tüdő- és a nyelőcsőrák kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik a legkevesebb (a legtöbbet fogyasztók mennyiségének körülbelül ötöde) vöröshúst fogyasztják. A kockázatnövekedés mértéke 20-60% között volt. A vöröshúsokból készült különféle hústermékek legintenzívebb fogyasztói körében a vastagbél- és a tüdőrák fordult elő gyakrabban az átlaghoz képest. A többi ráktípus előfordulását a felmérés szerint nem befolyásolta a vöröshúsok fogyasztása.
A felmérés hiányosságai közé tartozik, hogy a vöröshúsok és a hústermékek listája között átfedések fordultak elő, a szalonna és a sonka például mindkettőben szerepelt. Éppen ezért nem lehet pontosan megmondani, hogy melyik húsféleség melyik ráktípusnál okoz kockázatnövekedést. A felmérés főként az amerikai fehér (nem spanyol ajkú) népesség körében zajlott, így nem biztos, hogy az eredmények eltérő genetikai háttérrel rendelkezőknél is alkalmazhatók.
Mindezek ellenére a felmérés újabb jelentős megerősítés arra nézve, hogy vöröshúsok és a belőlük készült hústermékek fogyasztásának mérséklése csökkentheti egyes ráktípusok kialakulásának kockázatát. A szakértők szerint a vöröshúsok mérsékeltebb fogyasztásával a vastagbél- és a tüdőrák 10%-a megelőzhető lenne.
A teljes (angol nyelvű) cikk itt érhető el.

forrás: origo.hu

Nincsenek megjegyzések: