Nemrégiben egy országos sertéses összejövetelen elhangzott hozzászólásban azt javasolta valaki, hogy milyen jó is lenne a hazai PRRS-mentesítést elkezdeni, és a mentes státusz birtokában kizárni a konkurenciát a hazai piacról.
Ezen kezdtem el gondolkozni, hogy miért is vagyunk mi e kis hazánkban ilyenek? Miért az jut mindenről az eszünkbe, hogy bezárkózni, kizárni az idegeneket? Miért nem arra helyezzük a hangsúlyt, hogy egy ilyen előny birtokában milyen hódításokat tudnánk végrehajtani?
Amikor bejöttünk és hont foglaltunk, jó ideig még kalandoztunk Európában, és még tudtunk előnyt kovácsolni abból, hogy olyan ismeret volt a birtokunkban, amivel az ellenségeink (ma úgy mondanánk versenytársaink) nem rendelkeztek. Tudni illik, hátrafelé is tudtunk lőni a nyeregből. Persze hamar bebizonyosodott, hogy fejlődni kell, mert egy előny az hamar semmivé foszlik, ha kiismerik és kidolgozzák ellene a helyes harcmodort.
Most itt állunk az Aujeszky mentes státusz küszöbén (remélhetőleg ha a hollandok megkapják az év végével már nekünk is könnyebb lesz megszerezni) és máris fantáziálunk egy újabb betegségtől való országos mentességről, de sajnos csak a bezárkózás lehetőségét látjuk benne. A hollandok abban a hírben, ami az ő Aujeszky mentes státuszukról szólt, október elején, olyan dolgokat említettek az előnyök között, mint kisebb elhullás, kevesebb vakcinázás, ezáltal kisebb munkaerő ráfordítás, kevesebb állatorvosi költség, stb. szóval mind-mind olyasmi, ami őket erősíti úgy a hazai, mind a külföldi piacaikon, és nem kizárja a konkurenciát valamiféle mesterséges adminisztratív módon. Nem arra törekednek, hogy ezáltal jól eldagonyázzanak a saját meleg kis állóvizükben, hanem megújulva alacsonyabb önköltségen termeljenek tovább.
Számomra a hazai hozzáállásról a középkori végvári harcok jutnak az eszembe, amikor is az állandó védelemre rendezkedtünk be. De mi lett a vége? A törökök 150 évig itt voltak, végváraink java része előbb-utóbb a végkimerülés, az éhség, a túlerő vagy az árulások miatt elesett. Persze az is előfordult, hogy egyszerűen megkerültek bennünket és mentek tovább a céljukat megvalósítani. Mit nyertünk ebből? Ülhettünk a bezárt várban és döngethettük a saját mellünket, hogy milyen hősiesek vagyunk. Félreértés ne essék számomra az egyik legszebb gyermekkori olvasmány az Egri csillagok volt, és teljes szívemmel azonosulni tudtam Dobóval, Bornemisszával és a többiekkel, és vakon utáltam Hegedűs hadnagyot, mert áruló volt, de most nem romantikus történetekről, hanem pénzről, piacról van/lehet szó.
Van értelme ily módon harcolni? Nem kellene tudomásul venni, hogy ha megpróbálunk bezárkózni és az a túlerőben lévő „ellenségnek” nem áll érdekében, vagy nem tud megkerülni, akkor ránk gyújtja a várat?
Szerintem jobb lenne tanulni a többiektől a piacon, hasznunkra fordítani az új státuszt és előnyt kovácsolni belőle nem lakatot.
Kedves Olvasóm !
Bejegyzések
