Oldalak

péntek, május 21, 2010

Az EP piros lapot adott a húsragasztásnak

Az Európai Parlament (EP) leszavazta a húsipar által az egyes húsdarabok összeragasztására használt szarvasmarha- és/vagy sertéstrombin enzim alkalmazását. A képviselők szerint ugyanis a ragasztás megtéveszti a fogyasztókat, és nem jár valós előnyökkel.

370 igen, 261 nem és 32 tartózkodás mellett az Európai Parlament tegnap (május 19.) uniós szinten is betiltotta a ragasztóenzimek ipari alkalmazását.
A vétó éppen egy szavazattal csúszott át a rostán, ugyanis 369 voksra van szükség ahhoz, hogy a Ház megvétózzon egy bizottsági kezdeményezést.
Az állásfoglalási indítványt a környezetvédelmi, közegészségügyi és fogyasztóvádelmi szakbizottság szocialista tagja, Åsa Westlund (SE) kezdeményezte. A bizottság a múlt hónapban 31 igen és 21 nem szavazat mellett támogatta a kezdeményezést.
A „húsragasztó” egy olyan enzim, amely trombin és fobrogén összetevőkből áll, melyet a vérplazmából nyernek ki. A húsipar előszeretettel használja, mivel ezzel az adalékkal megfelelő alakú és méretű terméket tudnak előállítani. A módszert csirkére, halra és tengeri ételekre is használni lehet.
A képviselők szerint „komoly kockázata van annak, hogy a trombint tartalmazó hús bekerül az éttermekben vagy egyéb közétkeztetési intézményben felszolgált hústermékekbe,” mivel a ragasztott húst egységes hústermékként eladva magasabb árat kaphatnak a termékért.
A Ház továbbá hangsúlyozta, hogy egyelőre nem mutatták ki a trombin fogyasztókra gyakorolt előnyeit és pozitív hatásait sem.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food Safety Authority – EFSA) pozitív véleményt fogalmazott meg a húsragasztó biztonságos alkalmazásával kapcsolatban még 2005-ben. Az Európai Bizottság pedig kezdeményezte, hogy az enzimet vegyék fel az engedélyezett élelmiszeradalékok uniós listájára, megfelelő címkézési követelmények mellett. Indoklásában hozzátette, hogy az enzimet már így is több tagállamban használják, igaz nem adalék-, hanem gyártási segédanyagként.
Bár a kezdeményezés éppen, hogy átcsúszott a vétó-küszöbön, annak ellenére tette ezt, hogy az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt is támogatta a Bizottság eredeti javaslatát.
A spanyol néppárti képviselő, Pilar Ayuso azt hangsúlyozta, hogy a húsragasztást biztonságosnak ítélték és egyes tagállamokban használják is.
A környezetvédelmi bizottság szocialista elnöke, Jo Leinen (DE) ugyanakkor azt mondta, hogy „az európai fogyasztóknak biztosan kell tudniuk, hogy az, amit megvesznek valóban steak vagy sonka, nem pedig részekből összeragasztott hústermék.”
A liberális frakció francia tagja, Corinne Lepage szerint „e konkrét eset rendezésén kívül az Európai Parlament a döntéssel politikai üzenetet is küldött a Bizottságnak, hogy a Ház megvédi a fogyasztók felé az átláthatóságot és elutasítja a rossz minőségű ételeket”
forrás: euractiv.hu

Nincsenek megjegyzések: