Oldalak

csütörtök, június 23, 2011

Geert Rombouts interjú

Aszódi János az Új Mezőgazdasági Magazin szerkesztő-producere interjút készített Geert Romboutsal a Rattlerow Seghers közép-kelet-európai igazgatójával Bólyban.


A beszélgetés során szóba került, hogy a Seghers immáron több mint 20 éve miért tartotta fontosnak, hogy jelen legyen a hazai sertés tenyésztésben. Hogyan látja a sertéságazat jövőjét, és miként ítéli meg a Bonafarmmal történő együttműködését a Rattlerow Seghers igazgtója. Nemsokára a teljes interjú megtekinthető lesz az Új Mezőgazdasági Magazinban.

péntek, június 10, 2011

A World Pork Exporól jelentjük

Kiküldött tudósítónk jelenti

Június 8-án megnyitotta kapuit az USA Iowa államában, Des Moines-ben évente megrendezésre kerülő, a világ legnagyobb sertésre szakosodott mezőgazdasági szakkiállítása.
Geert Rombouts a Rattlerow Seghers közép-kelet-európai igazgatója és a magyar Kft ügyvezetője a helyszínről tudósít:
Az USA egyik legnagyobb
 húsfeldolgozó vállalatának a
Hormel Foods-nak a standja
Az elmúlt évek válságának köszönhetően új sertéstelepek alig épülnek az USA-ban. A tulajdonost cserét telepek túlnyomó többségét felújították, de kisebb részük még mindig üresen áll. Az általános világtendencia, hogy a nagyobb vállalatok egyre nagyobbak lesznek az USA sertéságazatában is megfigyelhető. A 10 legnagyobb termelő adja az USA sertéstenyésztésének közel 35%-át. Legtöbbjük teljes integrációt működtet a saját takarmánykeverőtől a saját vágóhídig bezárólag. Ami igaz a vállalatcsoportok méretének növekedésére, az messze nem igaz a telepek méretének változására. Ott pont az ellenkező irányú tendencia figyelhető meg. Míg korábban nem volt ritka a 3.600, 4.800 kocás telep sem, addig manapság a telepi irányíthatóság szempontjai miatt már egyre inkább az 1.200, 2.400 kocás telepek dominálnak. A termelési rendszerek tekintetében továbbra is a 3 fázisos termelés az uralkodó.
A telepeken jellemzően valamekkora (100%-25%) duroc vérhányaddal rendelkező terminál kant használnak, míg a kocaállomány meghatározóan a nagyfehér és lapály kombinációjára épülő F1-es kocákból áll.
A megnövekedett sertésállomány, az USA egyes területein, a megoldandó feladatok listáján az állategészségügyet és a telepek fertőzésektől való megóvását helyezte első helyre. Minden sertéstenyésztő vállalat a magas állategészségügyi státusszal rendelkező tenyészállatok előállítására törekszik, de a termelők jellemzően PRRS és Mycoplazma ellen vakcinázzák az állományaikat. Ha nem vakcináznak, akkor olyan levegő szűrőket helyeznek fel az istállókra, mely megakadályozza, hogy a PRRS vagy a Mycoplasma kórokozója a levegő útján megfertőzze állományukat. Természetesen a levegő útján való terjedés csak az egyik lehetséges fertőzési mód, de a nagy sertéssűrűséggel rendelkező területeken az egyik legveszélyesebb.
Frederic Grimaud úr a Choice Genetics tulajdonosa (mely az USA egyik meghatározó sertéstenyésztő vállalatának a Newsham-nek a tulajdonosa)  bejelentette, hogy megvásárolták a francia PenArLan sertéstenyésztő vállalatot. Érdekes transzatlanti kapcsolat jöhet így létre, ami megmozgathatja az európai sertéstenyésztést is.
Mivel a termelési eredmények az USA-ban is egyre javulnak, nekünk Európában szembe kell néznünk azzal, hogy a gyenge dollár miatt a dél-ázsiai térségben ők lesznek a legjelentősebb versenytársaink.

csütörtök, június 09, 2011

Megnyílt a World Pork Expo

Kiküldött tudósítónk jelenti

Június 8-án megnyitotta kapuit az USA Iowa államában, Des Moines-ben évente megrendezésre kerülő, a világ legnagyobb sertésre szakosodott mezőgazdasági szakkiállítása.
Geert Rombouts a Rattlerow Seghers közép-kelet-európai igazgatója és a magyar Kft ügyvezetője a helyszínről tudósít:

Megkezdődött a World Pork Expo...

Kan árverés
A világ számos részéről, de legfőképp Észak Amerikából gyűltek össze a sertéságazatban dolgozó szakemberek a Des Moinesben megrendezésre kerülő 3 napos World Pork Expo-ra. Ezt a kiállítást minden évben megrendezik, bemutatva az amerikai sertéstenyésztés két arcát.
A kiállítás egyik felét az iparszerű termeléssel foglalkozók adják, másik felét pedig a négy fő sertésfajta (Lapály, Nagyfehér, Duroc, Hampshire) számos egyedet számláló élőállat kiállítása, és a kiállított tenyészállatok árverései alkotja. A kis tenyészetek itt versengenek egymással és adják el más gazdáknak a saját tenyészállataikat. Néhányan meg vannak győződve arról, hogy a kiállítás ezen részét, mintegy hagyományt, amíg csak lehet meg kell őrizni, ezzel is megmutatva a sertéstenyésztés iránti szenvedélyüket, míg mások a kiállítás kistermelői részének rövid időn belül történő megszűnését valószínűsítik, mivel az itt jelen lévő kisgazdaságoknak is vágóhidakra kell a hízóikat értékesíteniük, és nem tudnak a nagyobb telepekkel versenyezni. Mindenesetre, látogatóként nagyon zavarba ejtő ez a kettősség.
A 2008 és 2010 közötti nagyon rossz éveket követően mutatkozott némi remény arra, hogy 2011 jó év lehet. Az idei év jól is indult, de a múlt hónaptól el kezdtek emelkedni a takarmányárak, mely ismét veszteségessé tette a termelést. A remény gyorsan szertefoszlott.
A kukorica mai ára 7,5 $/bushel, vagy 0,21 €/kg (~55 Ft/kg), míg a hasított sertés ár 1,38€/kg (~300 Ft/élő kg). A termelők panaszkodnak a kukorica etanolgyártás céljára történő felhasználására, mely nem csak a takarmányt drágítja meg, de felhajtja a termőföld árát is. Ezt a helyzetet tetézi, hogy idei tavasszal a csapadékos időjárás miatt a vetés is megkésett.
Ahogy látjuk, számos kétség és kérdés van a sertéstartás jövőjével kapcsolatban a kiállítás megnyitásakor, de amint mindannyian tudjuk ez nem csak az USA-ra jellemző.

Geert Rombouts
Rattlerow Seghers

péntek, június 03, 2011

92

A tegnapi napon ismét kamiont fogadtunk. Most Belgiumból hoztunk tenyészkanokat. Minden egyes szállítmány során öröm látni azokat a tökéletes tenyészállatokat, melyek a hazai gazdaságokban termelve esélyt adnak partnereinknek, hogy genetikailag fel tudják venni a versenyt a külföldi farmerekkel. Az idei évben már 92 kannál tartunk, melyek között volt nagyfehér, lapály, DULA, MaxiMus és OptiMus is. Jó olyan termelőkkel együtt dolgozni, akik kiszakadva a múltból tenni akarnak valamit magukért és valami újat próbálnak ki. Ezen gazdák nagy többsége az idők során a vevőink közül a partnereink közé emelkedik, akikkel igazán nyílt eszmecseréket lehet folytatni, és közösen tudunk gondolkozni, tervezni és tenni azért, hogy előre jussunk valamennyien ezen a jelenleg oly nehéznek tűnő piacon.

Hívjon már most bennünket, hogy a következő kamionon az Ön kanja is rajta lehessen!

Elérhetőségeinket megtalálja a Rattlerow Seghers weblapján: www.rattlerow-seghers.com