Oldalak

csütörtök, szeptember 25, 2008

2008. 39. heti hízó / takarmány index (HTI)

5,50

Az index értelmezése: itt

csütörtök, szeptember 18, 2008

2008. 38. heti hízó / takarmány index (HTI)

5,50

Az index értelmezése: itt

péntek, szeptember 12, 2008

2008. 37. heti hízó / takarmány index (HTI)

5,58

Az index értelmezése: itt

csütörtök, szeptember 11, 2008

Munkát, adóbevételt hozhatnak a hízók

Többmilliárdos mezőgazdasági beruházást készít elő a dél-baranyai település határában a Bóly Zrt.

Lapunk értesülését megerősítette Ádám János, a Bóly Zrt. vezérigazgatója is. Mint elmondta, a cég két lépcsőben fejleszti sertéságazatát. Idén ősszel, illetve jövő januárban adják át a felújított és modernizált törökdombi, illetve újmajori anyakocatelepeket. A tervek szerint az ezekről kibocsátott malacok hizlalására építenek új telepet Majs és Lippó között.

– Első körben szerettük volna integrációba kiadni a hizlalást a helyi gazdáknak, miután azonban csekély érdeklődés mutatkozott erre a megoldásra, saját hizlalda létesítése mellett döntöttünk – mondta Ádám János.

A cégvezető konkrét számokat nem említett a beruházás nagyságát illetően, lapunk értesülése szerint Majs esetében mintegy négy-milliárdos fejlesztésről van szó. Nagyságrendjüket tekintve hasonló léptékűek az anyakocatartó telepek jelenleg folyó beruházásai is.

A tervezett 25 ezer férőhelyes hizlalda évente 75 ezer hízott sertést bocsát majd ki. A telep munkaerőigénye mintegy 15–20 fő, az alacsony létszám az alkalmazott csúcstechnológiának köszönhető. Utóbbi kapcsán zömében képzett alkalmazottakra lesz szükség, akik nyomon tudják követni, illetve irányítják a számítógépek vezérelte termelési folyamatokat.

– A foglalkoztatási helyzetet tekintve Majs esetében még ez a létszám is kiemelkedő jelentőségű lehet, remélem minél több helyi munkaerőt alkalmaznak majd – mondta Lajosné Pólya Krisztina.

A település polgármestere azt is kiemelte, hogy amennyiben létrejön, komoly iparűzési bevételre számítanak az üzemtől. Jelenleg folyik a helyi építési szabályzat módosítása, majd falugyűlésen formálják meg a lakóközösség álláspontját. Ennek ismeretében dönt a fejlesztés fogadásáról a képviselő-testület.

forrás: dunantulinaplo.hu

csak halkan jegyzem meg, hogy a Bóly Zrt telepein beállításra kerülő koca- és kansüldők mind a RATTLEROW SEGHERS genetikáját képviselik

Állatállomány, 2008. augusztus 1.

Az elmúlt négy hónap során növekedett az ország szarvasmarha- és sertésállománya, ám ennek mértéke a mérési hibahatáron belül van. A juhok száma csökkent, a baromfiféléké – a pulyka kivételével – emelkedett, a lóállomány változatlan maradt.
...
A sertések száma 3,7 millió volt augusztus 1-jén, 411 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az április 1-jei összeírás óta az állomány 51 ezerrel gyarapodott. Az anyakocák száma (246 ezer) a megelőző négy hónap alatt 9 ezerrel, 2007 augusztusa óta 32 ezerrel csökkent.
...
a teljes jelentés itt elérhető

Vizsgálják, miért olcsó a Tesco-sertéshús

Elindult a Tesco sertéshús-árképzésének ellenőrzése - írja a Napi Gazdaság. A cégnél a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MSZH) kutakodik, mert szeptember elején egy húsipari termelő azt állította: túl olcsó a Tescóban árult hús.

A Napi Gazdaság szerint felmerült a gyanúja annak, hogy a kiskereskedelmi cég a beszerzési ár alatt kínálja a termékeket, lenyomva a felvásárlási árakat.

Az ügy kapcsán a Tesco szóvivője, Hackl Mónika korábban az [origo]-nak tagadta, hogy beszerzési ár alatt árulnák a húsipari termékeket, de természetesen akciókat szoktak indítani, ilyenkor olcsóbban adnak bizonyos árukat.
Az [origo] a napokban már beszámolt arról, hogy a Tesco ellen a Kelet-magyarországi Húsosok Kereskedelmi Kft. (KMHK) kezdeményezett versenyhivatali és más vizsgálatokat. A húsosok a Vágóállat és Hús Terméktanácshoz fordultak emiatt panaszukkal.
Stummer Ildikó, az Agrárgazdasági Kutató Intézet munkatársa az [origo]-nak általánosságban - a konkrét esettől eltekintve - elmondta: Magyarországon a húsipari vertikumban a kereskedők pozíciója a legerősebb, ők tudják a leginkább érvényesíteni akaratukat a piacon.
A most indított vizsgálatról a Pest megyei MSZH főigazgatója, Kiss Gábor elmondta a Napi Gazdaságnak, hogy még a múlt héten kaptak egy bejelentést beszerzési ár alatti értékesítés miatt. A vizsgálat ezután kezdődött meg, de helyszíni ellenőrzés csak a jövő héten lesz. Ha a vállalati központban nem ér véget a kutakodás, akkor a szervezet az üzletekben is vizsgálódhat.

forrás: origo.hu

csütörtök, szeptember 04, 2008

2008. 36. heti hízó / takarmány index (HTI)

5,58


Az index értelmezése: itt

kedd, szeptember 02, 2008

Húsipari vádak a Tescóval szemben

Versenyhivatali feljelentést sürget a Tesco ellen a Kelet-magyarországi Húsosok Kereskedelmi Kft. (KMHK) - írja a Világgazdaság.
A húsosok szerint az áruházlánc irreálisan olcsón értékesít bizonyos termékeket.

Ezzel a Tesco lenyomja a húsárakat. Minderről Fazekas József, a KMHK elnök-ügyvezetője nyilatkozott a Világgazdaságnak.

A húsosok a Vágóállat és Hús Terméktanácshoz fordultak emiatt panaszukkal.

Cáfol a Tesco

Nemcsak vizsgálatot akarnak a Tesco ellen, hanem arra akarják rábírni a testületet, hogy tegyen lépéseket a Gazdasági Versenyhivatalnál.

A Tesco szóvivője, Hackl Mónika ugyanakkor cáfolta az [origo]-nak, hogy a beszerzési ár alatt értékesítenének húsokat. Szerinte a kft. által kifogásolt termékeket egy akció keretében adják el, és de ekkor sem beszerzési ár alatt értékesítik a döntően magyar forrásból származó húsféleségeket.

Nehéz helyzetben a húsipar

Stummer Ildikó, az Agrárgazdasági Kutató Intézet munkatársa az [origo]-nak általánosságban - a konkrét esettől eltekintve - elmondta: Magyarországon a húsipari vertikumban a kereskedők pozíciója a legerősebb, ők tudják a leginkább érvényesíteni akaratukat a piacon.

A sertéságazatban megfigyelhető, hogy idén a takarmányoktól kezdve a fogyasztókhoz eljutó termékekig minden szinten emelkedtek az árak. Az iparban a felvásárlási árak azonban jobban nőttek, mint az értékesítési árak, így a húsipari cégek igen nehéz helyzetben vannak.

forrás:origo.hu

hétfő, szeptember 01, 2008

Olcsóbb a búza mint augusztusban

Átlagosan 3-5 ezer forinttal csökkent a gabona és a takarmány tonnánkénti felvásárlási ára augusztus eleje óta Zala megyében - tájékoztatott Németh Zoltán, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója.

Az étkezési búzáért tonnánként 36 000-38 000 forintot, az euro búzáért 34 ezer forintot, a takarmánybúzáért pedig 28 ezer forintot fizetnek. Július végén egy tonna búzát még 32 ezer és 45 ezer forint - takarmánybúza 32 -33 ezer, euro búza 36 -39 ezer, étkezési búza 39 -45 ezer forint - közötti áron tudtak értékesíteni.

A repce szabadpiaci felvásárlási ára 83 ezer-85 ezer forintról 81 ezer forintra csökkent tonnánként. Az aratás előtt lekötött őszi káposztarepcéért még 100 -120 ezer forintos áron kötöttek szerződést a kereskedők. A tritikálét - a takarmánybúzához hasonlóan - tonnánként 26 000-28 000 forintért lehet értékesíteni, 3 -4 ezer forinttal alacsonyabb áron, mint augusztusban. A zab tonnánkénti ára 30 ezer forint körül alakul.

A legnagyobb mértékben - tonnánként 13 ezer forinttal - az őszi betakarítású napraforgó ára csökkent: a termelők jelenleg 75 ezer forintért tudnak előszerződést kötni a felvásárlókkal. Az alacsonyabb árak mellett a viharkárok miatt a vártnál kevesebb lesz a termés: az előzetesen 2,7 tonnára becsült termésátlag 2,3 tonnára csökkent.

A jégeső és a vihar a kukoricában ugyan nem okozott nagyobb károkat - továbbra is 7 tonnára becsülik a hektáronkénti termésátlagot - de a többi szántóföldi növényhez hasonlóan csökkent a kukorica felvásárlási ára is. Az augusztus eleji 33 -36 ezer forint helyett jelenleg 29 -30 ezer forintért lehet előszerződést kötni a kukoricára.

Németh Zoltán az eddigi munkákról elmondta: az aratás augusztus elején fejeződött be Zalában, a szalma betakarításával és a tarlóhántással a hónap második felében végeztek a gazdák.

forrás: origo.hu